"Grabthar pörölyére és Warvan sarjaira" legyen mondva, a kultikus tévésorozatok szereplőinek élete nem csak játék és mese. Nem elég, hogy a színészeket mindörökké az általuk életre keltett karakterekkel azonosítják, ráadásul a gonosz tévétársaság még a sorozatot is leveszi műsoráról. Ezek után mi marad szegény színészeknek? A forgatókönyv néhány unalomig ismételgetett mondata, a molyrágta jelmezek, s mindez csak arra elegendő, hogy a szereplőgárda áruházmegnyitókon és rajongói összejöveteleken kovácsoljon nem túl jelentős tőkét egykori népszerűségéből.
Nincs ez másként a "Galaxy Quest" című, erősen Star Trek-gyanús televíziós epizódfolyam szereplőivel sem. Két autogramosztási szeánsz között Peter Quincy Taggart (Tim Allen) kapitány szó szerint az asztal alá issza magát, míg a Mr. Spock hasonmásverseny-győztes Dr. Lazarus (Alan Rickman) egyfolytában azokat az időket siratja, amikor a III. Richárdért ötször hívta őt vissza a közönség a színpadra. Az erősen borotvareklám-ízű Protector névre keresztelt űrhajó legénysége közül talán mégis a női tisztnek, Gwen DeMarconak (Sigourney Weaver) van a legnehezebb dolga. Éveken keresztül nem csinált egyebet, mint a fedélzeti számítógép utasításait ismételgetve mutogatta mély dekoltázsát.
Most azonban mindegyikük életében gyökeres változás történik. Újra munkát kapnak, bár amit hőseink egyszerű hakninak hisznek, valójában igazi galaktitkos küldetés- mi több, támadás a nézők rekeszizmai ellen.
A Klatu Nebula nevű bolygóról származó űrlények juttatják a színészeket a világűrbe, hogy a tévében látottak alapján felépített űrhajójukkal segítsenek nekik megállítani a valóban nagyon gonosz Sarrist, aki az univerzum elpusztítását tartja élete fő céljának. Az idegenek éveken keresztül figyelték feszült figyelemmel a Protector legénységének kalandjait, s amit a tévében láttak, azt a földi történelem hű krónikájának tartják. Ilyen szempontból természetes, hogy a világmindenség legbátrabb harcosait szerződtetik bolygójuk megmentésére. Kár, hogy itt nincsen előre megírt forgatókönyv és a jelenetek koreográfiáját is a színészeknek kell rögtönözniük.
A film története innentől nem tartogat különösebb meglepetést - ahogy az ilyen sorozatokban lenni szokott, ismét győz a jó és pusztul a gonosz. A felhőtlen szórakozás azonban garantált. David Howard forgatókönyve kifigurázza a hasonszőrű teleregények tehetségtelen, önmagukat túlértékelő szereplőit, a banális történetek és szövegek szerzőit, na és persze az ilyen sztorikért betegesen rajongó nézőket is. Dean Parisot rendező filmjének igazi erőssége a zseniális szereplőgárdában keresendő. Tim Allen ismét kiváló komikusi képességeiről tesz tanúbizonyságot, mint ahogy tette annak idején a "Télapuban" is. Nagyobb meglepetés Alan Rickman szereplése, akit elnézve az embernek kicsit az az érzése támad, mintha Lazarus doktor megformálásakor saját komolyabb szerepeit is visszasírná. Az igazi csúcs azonban Sigourney Weaver játéka, aki szinte lubickol a szőke, buta szépség szerepében. Alakításának valódi iróniáját az adja, hogy Gwen DeMarco alakja mintha teljesen az Alien-hősnő, Ripley karikatúrája lenne, akit szintén Weaver tett halhatatlanná.
Mindezek mellett persze tökéletes vizuális trükkök és Stan Winston jellegzetes mechanikus űrlényei és maszkjai teszik még színesebbé és izgalmasabbá a sci-fi rajongók és az egyszerűen, felhőtlenül kacagni vágyó mozilátogatók másfél óráját, ha a "Galaxy Quest" megtekintése mellett döntenek.
