Garázdálkodj okosan!

  • judelaw / PORT.hu

Frank Abagnale minden idők legfiatalabb és egyik legeredményesebb szélhámosaként vonult be a kriminalisztika történetébe. Tizenhat éves alig múlt, amikor elszökve a szülői házból saját lábára állt, és a kétkezi munka elég sajátságos válfaját választotta a megélhetés biztosítására: csekkeket kezdett hamisítani. Története szinte kiáltott a megfilmesítésért, s Hollywood nem tudott ellenállni a csábításnak; a fiatal csaló életéből Steven Spielberg forgatott könnyed, szórakoztató vígjátékot.

A történet a hatvanas években játszódik, az "ártatlanság korában", már ami legalábbis az amerikai történelmet illeti. Akkoriban még mindenki bízhatott mindenkiben, s ez a fajta nemzeti jóhiszeműség a Frankhez hasonló szélhámosok cinkosává vált. A koraérett tinédzser pedig ügyesen használta ki az előtte feltárulkozó lehetőségeket. A kezdetleges csekkhamisítási technikákat folyamatosan az abszolút tökéletességre fejlesztette, magát a PanAm pilótájának álcázva pedig ingyen utazgatott keresztül-kasul az államokban, hogy aztán hol éppen a Harvardon végzett sebésznek, vagy éppen ügyésznek adva ki magát vállaljon állást, mondjuk éppen egy-egy csinos ápolónő kegyeit keresve. Garázdálkodásának négy esztendeje során több millió dollárral károsította meg a bankokat, így aztán nem csoda, hogy az FBI egyik tántoríthatatlan munkatársa, Hanratty ügynök éveken keresztül a nyomában volt. Négy évébe telt, mire sikerült elkapnia Abagnale-t, aki aztán egy meglepő ajánlat révén az FBI csekkhamisítási részlegének munkatársa lett, manapság pedig a világ vezető pénzintézeteinek méregdrága biztonsági szakértőjeként akaszt le hatalmas összegeket ugyanazoktól a cégektől, akiket fiatalkorában kevésbé legálisan fosztogatott?

Spielberg filmje sziporkázó humorral megáldott, könnyed bűnügyi vígjáték, amelyhez igazándiból a nyári meleg és a nézőtéren szürcsölgetett hideg limonádé passzolna leginkább. Mostani rendezésében nyoma sincs annak a nyomasztó, filozofálgató hangvételnek, amely legutóbbi filmjeit, a Mesterséges értelmet vagy éppen a Különvéleményt jellemezte. A sziporkázóan megírt és rendezett komédia persze rajta kívül elsősorban két sztárjának köszönhet rengeteget, Tom Hanks egyszerűen tündököl a kissé esetlen, ám rendkívül kitartó ügynök szerepében, míg a tinibálványból komoly színésszé váló Leonardo DiCaprio-t sem lehet elintéznünk egyetlen legyintéssel, bármennyire is szeretnénk.

Tehát ha a filozofálgató filmekhez túl fáradtnak, a csihi-puhi akciókhoz pedig túl intelligensnek tartjuk magunkat, nyugodtan üljünk be megnézni Steven Spielberg legfrissebb munkáját. Nem fogjuk megbánni.