Az Apró kis hazugságok csak azt tudja bizonyítani, hogy Marion Cotillard játéka még akkor is üdítő élmény a vásznon, ha csupán kedvese, Guillaume Canet álszent társadalomkritikájában kénytelen tetszelegni.
Az Apró kis hazugságok figurái az anyagi problémákat csak hírből ismerik, ellenben érzelmeikkel meglehetősen hadilábon állnak. Fura baráti társaság ők, akik minden évben együtt nyaralnak az Atlanti-óceán partján, szigorúan a gyerkőceikkel. Éric (Gilles Lellouche) pl. nagybetűs férfi, aki bár szereti párját, képtelen ellenállni a huszonéves leányoknak. Az ügye-fogyott Antoine (Laurent Lafitte) egyenes ellentéte, ő épp szerelmével évődik kapcsolatuk jövőjén. Vincent (Benoit Magimel) pedig többgyermekes apa létére a nyaralás előtt vallja be a házigazdának (Francois Cluzet), hogy beleszeretett a férfiba, rövidebben a "coming out" határán táncol. Éric lelkitársa, Marie (Marion Cotillard) ugyancsak képtelen elkötelezni magát egyetlen férfi mellett, s jobb híján füves cigik sodrásával pepecsel. Ez a díszes társaság pedig még úgyis a nyaralás mellett dönt, hogy egy közeli barátjuk egy motorbaleset következtében az intenzív osztályon fekszik.
Guillaume Canet filmjét álszent mottó mozgatja, ami hétköznapi nyelven kb. annyit tesz: "Attól még, hogy mi gazdagok és szépek vagyunk, figyeljünk oda egymásra!" Jelmondatát azonban még a rendező sem tudja komolyan venni, bár a drámai csúcspontok kizárólag az erős színészi jelenlétek miatt működnek, a film egésze inkább tűnik egy bulvársajtónak szánt celebnyaralás megörökítésének, mint mélyenszántó drámának. Canet érezhetően megmutatná, hogy a közép- és felsőosztály tagjai is ugyanazokkal az érzelmi problémákkal küzdenek meg, mint az átlagemberek, mégis jobbára olyan szórakoztató(?) jelenetekkel foglalkozik, minthogy miképpen lehet egy ház falát szúriadó miatt baltával szétverni vagy egy méregdrága motorcsónakot a partra futtatni. A szexualitásával viaskodó családapa szálát is kezdetben antipatikus módon humorral tálalja, s csak egy méretes ökölcsapás alkalmával formálja át erőteljes drámai szituációvá.
Marion Cotillardban ezúttal is gyönyörködhetünk, de természetesen nemcsak igéző szépségében, hanem meggyőző játékában is. A francia színésznőnek mindegy, hogy az óceán vízében kell dühösen csapkodnia, egy kihasznált férfit kell az óvszer kihajítására buzdítania, vagy éppen egy baba megtartásáról kell döntenie, minden egyes mozdulatában ott rejlik a Színészet. Csupán őstehetsége miatt lehetett végigülni ezt a két és fél órás, saját farkába harapó és giccsbe hajló, családi gyötredelmet.
