A jövő elkezdődött

A kettéosztott társadalom motívuma különösen fontos Neill Blomkamp számára, amin, lévén a rendező dél-afrikai, nem is kell csodálkozni. Míg első filmje, a District 9 hazája a faji szegregáció kapcsán őrzött szép emlékeit csavarta ki alaposan és helyezte egy ironikus sci-fibe, addig az Elysium – Zárt világ a jövőbe tekint s az utópiák egyik kedvelt és még mindig működő (naná!) toposzát veszi elő, hogy saját módján beszéljen róla. Ez pedig az a zord jövőkép, amely különböző -izmusok szerint nem is annyira science-fiction: idővel a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek, előbbiek köre szűkül, míg végül egy maroknyi multimilliomos fogja kizsigerelni a Föld egyre kilátástalanabb nyomorban élő tömegeit. Illetve valahol ez mindig is igaz volt a legtöbb társadalomra, film viszont akkor készülhet belőle, ha ezt az ellentétet olyan végletekig feszítjük, illetve konkretizáljuk, tárgyiasítjuk, elnevezzük a lényegi elemeit, hogy már csak amolyan szimbóluma legyen a létező kettéosztottságnak. A kritika így szokott ugyanis népszerűvé válni, ilyen dekódolhatóság által. Ez a konkrétum itt Elysium, egy mesterségesen létrehozott minibolygó, inkább csak űrállomás, amolyan lakópark a felhők felett annak a pár száz tehetősnek, akik a tönkrelakott Föld büdös és káros levegőjét maguk mögött hagyva kiköltöztek a csillagok közé, hogy ott folytassák megszokott életvitelüket, koktélokkal, medencével. Ez tehát az elnyomás szimbóluma, egyszersmind a pórnép megtestesült mennyországa, amelyet az égre tekintve szabad szemmel is láthatnak, örökké emlékeztetve a lent maradtakat, hogy hol a helyük a világban.

[img id=503174 instance=1 align=left img]Egy lépés a szürkülés felé

Blomkamp ebből az ötletéből egy teljesen kézenfekvőnek tűnő hollywoodi séma szerint készített forgatókönyvet, s ez szerencsére inkább jól sült el, mint rosszul. Ez a néhány éve messzi vidékről jött filmes némi Peter Jackson-i hóna alá nyúlással egyszer csak a nagy filmipar fogaskerekei mellett találta magát, nem érdemtelenül, hogy eredetiségben nem szűkölködő elgondolásait jó érzékkel váltsa blockbusterré. Na most második nekifutásra azért ez már csak félig-meddig sikerült. Neill Blomkamp már tudja, milyen a jó hollywoodi film, csak még nem tudja megcsinálni. Telerakta az Elysiumot olyan csúfosan együgyű szentimentalizmussal, amelyre nem hogy semmi szüksége nincsen ilyen kvalitások mellett, de kifejezetten aláásta vele az egyébként zseniálisnak tűnő projektet. Pedig még csak nem is arról van szó, hogy közönségmaximalizálás végett családi mozivá sorvasztotta volna akciófilmjét, hiszen fröccsen itt a vér tisztességgel – és milyen jól mutat. Mint ahogy jól mutat minden Blomkamp filmjében, mert a figura tényleg egyedi látásmóddal bír, dicséretre méltó, hogy a dokumentarizmussal kacérkodó megoldásai milyen jól működnek ebben a műfajban; hiszen hányan gondolták már azt, hogy elég két egymással lehetőleg semmilyen rokonságot nem mutató zsánert házasítani, és akkor abból majd elkerülhetetlenül egyedi születik. Működni azonban csak vérpofi kezek között kezd el valami, márpedig Blomkamp ilyen rendező, fájdalom, hogy viszont nem ilyen író.

Döcögve, de halad

A logikátlanságot olyan sok helyen lehetne számon kérni, hogy az ember inkább elengedi maga mellett és igyekszik élvezni azt, ami viszont tényleg funkcionál. És mivel ezen a nyáron elég szegényes volt a felhozatal blockbuster-fronton, így a végére megtanultunk örülni annak is, ami csak itt-ott kínos. Az Elysium – Zárt világ ilyen lett, felüdülés sok nagyköltségvetésű hollywoodi csalódás után, de egekig magasztalni nincs okunk. Hozzáteszem gyorsan, hogy akciójeleneteket ennyire idén még nem élveztem, mint ebben a filmben, többek között ebben is piszok erős Blomkamp. És igen, jó dolog, hogy valaki akar még mondani valamit a világról, de be kell látni, hitelességét azért igencsak kikezdte az a forma, amibe becsomagolta gondolatait. Illene talán pár szót szólnom a szereplőkről, de sem a főhőst alakító Matt Damonra, sem az egyébként nagy lehetőségnek tűnt védelmi miniszter karaterét játszó Jodie Fosterre nem mondhatok olyan frázisokat, hogy lubickol a szerepében vagy ilyesmi. Hozzák, amit kell. Igaz, még mindig ott van a karakterbiblia Sith lovagja, egy Krueger nevű kormányügynök, aki aztán nagyobb hangsúlyt kap a sztoriban, mint a hozzá hasonló figurák szoktak (ebből is látszik, hogy jó ötletei vannak Blomkampnak, csak valahogy azok a rohadt részletek...), őt például Sharlto Copley hozza zseniálisan. Hogy ki ő? Pedig láttuk már :-)

Kinek ajánljuk?
- Gondtalan akciózásra vágyóknak.
- Akik még egy esélyt adnak az idén nyáron Hollywoodnak.
- Akik látták a District 9-t és emlékeznek rá, mennyire odavoltunk érte.

Kinek nem?
- Elitnegyedben élő multimilliomosknak.
- Akik nem tudnak csak úgy elsiklani dramaturgiai fekete lyukak felett.
- Akiket idegesít a kézikamerázás.

8/10