A boncolási jegyzőkönyvből még több szomorú tény derült ki.
Két hónappal Gene Hackman és a felesége, Betsy Arakawa halála után újabb sokkoló részletek láttak napvilágot. A végső boncolási eredményekből kiderült, hogy a kétszeres Oscar-díjas színész vesebetegséggel, krónikus magasvérnyomással, valamint pangásos szívelégtelenséggel küzdött. Emellett pedig Alzheimer-kóros volt.
Fény derült arra is, hogy Hackman a halála előtt sokáig nem evett. Valószínűleg az állapotából kifolyólag nem is tudta ellátni magát egyedül. A toxikológiai vizsgálatok 5,3 mg/dl-es acetonszintet mértek nála.
A színész felesége pedig, ahogyan azt korábban már bejelentették, hantavírus tüdőszindróma következtében hunyt el a férje előtt egy héttel.
A Port is megírta, hogy február 12-én a hajnali órákban Arakawa még felhívta az orvosi ügyeletet, és valamiféle ezoterikus kezeléssel kapcsolatban érdeklődött:
Február 12-én reggel visszahívott, és beszélt az egyik orvosunkkal, aki azt mondta neki, hogy jöjjön be délután. Megbeszéltünk vele egy találkozót, de nem jelent meg. Nem mutatott semmilyen légzési nehézség tünetet. A találkozó nem a hantavírussal kapcsolatos dologra vonatkozott. Néhányszor megpróbáltuk felhívni, de nem válaszolt”
– nyilatkozta az orvos, Dr. Josiah Child, aki Hackman feleségét kezelte volna.
Forrás: Foxnews