Válságos helyzetben a mozi általában a könnyed kikapcsolódást és a problémák előli menekülést jelenti a nézők számára. Persze ilyenkor is mutatnak be komoly szociális problémákról szóló történeteket, melyek a mindennapi életből veszik sztorijukat, és éppen a kényelmetlenül ismerős alapszituációk miatt nem könnyű néznivalók. A török Pandora szelencéje pontosan ilyen film.
Családi kör
Yesim Ustaoglu nem próbál beavatni bennünket a török kultúrába, hiszen filmjének története egyáltalán nem sajátságosan török: bárhol játszódhatna a világban. Rosszul működő családok mindenütt vannak, ezáltal válik a film mondanivalója univerzálissá. Ustaoglu úgy rendez drámát, hogy nem próbál igazi drámai nagyjeleneteket alkotni, egyszerűen az élet apró, ellesett pillanataiból próbálja felépíteni a karaktereket és történetüket. Ugyan akad a sztoriban egy-két veszekedős jelenet, de az érzékeny színészi játéknak köszönhetően egyszer sem csúsznak át a teátrális, díjakra hajazó kategóriába. Ustaoglu filmje úgy vág pofán, hogy közben észre sem veszed, hogy pofont kaptál. A néző feszeng, eszébe jut saját családja, saját hibái, és az ilyesmi még egy kényelmes moziszékben ücsörögve is kényelmetlen élmény.
Generációk egymás közt
A vidéki mama már annyira megöregedett, hogy betegsége miatt képtelen egyedül ellátni magát, ezért a gondozása a nagyvárosi gyerekeire marad, akiknek külön-külön is megvannak a saját, egyéni problémái, így az asszony csak púp a hátukra. Az Alzheimer kórja és öregsége miatt nem lehet magára hagyni, az állandó felügyelet pedig szép lassan felőrli a testvérek idegrendszerét. Ustaoglu a család összetartásának fontosságára hívja fel a figyelmet csöppet sem szájbarágós módon, és bár filmjéből hiányzik az optimizmus, szereplői mégsem életképtelen, semmiféle jövőképpel nem rendelkező alakok. Ők még nem elveszett lelkek, és amikor a nagymama és unokája egymásra talál, akkor a rendező is kifejezi üzenetét: van még remény.
Summa
A Pandora szelencéje egy komótos tempójú, szomorú arcokkal teli családi dráma, ami leginkább a Családi kör tökélyre fejlesztett különkiadására emlékeztet. Moziban nem feltétlenül ilyen filmet néz az átlagos néző (még az art mozik rendszeres látogatója sem), ám az értékeit nem lehet elvitatni tőle. Egy szinte tökéletes tévéjáték a mozivásznon.
Kinek ajánljuk?
- Túl optimista olvasóinknak, hogy ne legyenek már olyan zavaróan jókedvűek.
- Szociálisan érzékeny embertársainknak.
- Törökország iránt érdeklődőknek.
Kinek nem?
- Akik valami mozgalmas filmélményre vágynak.
- Depresszióra hajlamos olvasóinknak.
7/10
