Mit csinál egy negyvenéves piti gengszter, ha leesik neki négymillió dán korona? Éttermet nyit. Az erdő közepén.
A 2000-ben készült film feltehetően azért keveredhetett e szolid késéssel mihozzánk, mert rendezőjének és egyben forgatókönyvírójának, Anders Thomas Jensennek előbb bizonyítania kellett, amit az Ádám almái, a Zöld hentesek vagy a Hogyan szeretsz c. opusaival fényesen teljesített is a pesti mozikban (vagyis a Cirkóban).
E darabjában egy vígjáték tragikus oldalán haladunk, néha át is tévedünk az egészen drámai mezőkre, de mindvégig változatlan a hőseink (négy is van) iránt érzett őszinte szeretet. A fiúk egyszerű lelkek, sem pénzsóvárság, sem bosszúvágy nem fűti őket, a mondott kispályás Torkild pedig tényleg csak egy saját nyugodt fészket szeretne valahol vidéken. Ez a vágya válik a film mozgatójává, bár a csapat eredetileg Barcelonába indul, mégis kénytelenek a dán pampa közepén árválkodó házban fedezékbe húzódni.
Erős a dogmafilmek hatása, érződik a hangulati elemeken, az operatőri megoldásokon is. Persze az általános dán-skandináv mozi-gyökerek jelenléte sem kevésbé feltűnő. S az is a film javára írható, hogy a keretes szerkezet és a beszúrt visszaemlékezések ellenére sem esik szét epizódokra, ezek inkább a karakterek és a történet "felépítését" szolgálják.
A garantált élményhez már csak annyi kell, hogy viszontlássuk korunk magasan jegyzett skandináv mozijának "valahonnan ismerős" húzóneveit; így aztán nemcsak a zaklatott gengszterlelkek lelnek végül nyugalomra, de magunk is pihenten távozunk.
