Újra itt van az amerikai világrendőrség: akármilyen távoli is a célpont, a szuperhatalom tökös legényei és leányai gond nélkül berepülnek, céloznak és találnak. Szuperhős hazafiak ők mindannyian, akik hófehér egyenruhájukban és a koktélbár pultját támasztva ugyanolyan jól mutatnak, mint bevetés közben a pilótafülkében vagy sárban hemperegve és golyózáporban az ellenséges vonalak mögött.
A szerepek a szokásos leosztás szerint alakulnak. Jamie Foxx (Collateral - A halál záloga), aki a Lopakodó forgatása idején kapta kézhez Ray Charles-alakításáért az Oscar-díjat, a főszereplő-trió nagydumás playboyát alakítja, aki egy táncoskomikus lazaságával fordul meg minden szoknya után. Josh Lucas (Hulk, Wonderland) egyelőre ugyan egyetlen díjat sem mondhat magáénak, de lazaságban és a heroikus pózok terén semmivel sem marad le Foxx mögött, Jessica Biel (A vonzás szabályai, Blade 3) legnagyobb erénye pedig, hogy jól fut és gyönyörű.
Mint ahogy az a fentiekből már kiderülhetett, a Lopakodó nem az életüket hivatásszerűen kockára tevő katonák pszichéjében akar mélyfúrásokat végezni (akinek ilyen elvárásai lennének, várja ki Sam Mendes Oscar-esélyes és részben magyar vonatkozású Jarhead-jét), hanem - egy nyári szuperprodukció esetében nagyon is helyesen - az akciófilmek petárdáival, a Top Gun és a Halálos iramban hagyományait követve kíván szórakoztatni. Ez többé-kevésbé sikerül is neki: a Lopakodó a szezon leghatásosabb repülőgépszimulátor-játékprogramja, melyben ugyan nem a mi kezünkben van a rakétakilövő szép nagy piros gombja, de mint nézelődő repülőfanatikusok megkapjuk, ami jár. A szinte napról-napra új trükkökkel előálló hollywoodi special-effekt iparág jóvoltából olyan közelről és olyan izgalmas kameraállásokból csodálhatjuk meg a három hús-vér pilóta és az őket vegzáló robotrepülő manővereit, hogy jó dolgunkban még azért is hajlandóak vagyunk megbocsátani, amit a kedves forgatókönyvírók az akciók szünetében párbeszéd és jellemfejlődés címszó alatt vezetnek elő.
