Kínos félreértésen, vagy még kínosabb meg nem értésen alapul Gus Van Sant körüllelkendezett kísérlete, hogy Tarr Bélára, Tarkovszkijra (s Karlovy Varyban saját fülem hallatára még Jancsó Miklósra is) hivatkozva úgymond hosszú beállításokkal szálljon szembe a kordivattal, s mutasson csipiszt a hollywoodi-jellegű akciódömpingnek. Gerry című filmje, amely bevallása szerint Tarr Sátántagójának és Werckmeister-harmóniákjának az ihletésére készült, arról tanúskodik, hogy semmit nem értett meg Tarr filmjeiből. Egy gazdag, összetett gondolati-érzelmi univerzumból, a zseniális képi teremtésből egyetlen technikai mozzanatot ragadott ki. Azt, hogy hosszan tartsa működésben a kamerát. Tarrnál a hosszan kitartott képekben a világ van benne, ahogyan ő látja. Ettől sűrítenek magukban elmondhatatlan feszültséget a képei.
Van Sant hosszan fényképezi a semmit. Bosszantó kitartással veszi filmre azt, hogy semmi sem történik sem kint, sem bent. Üres képeket nyújt át különböző sivatagokban felvett tájakról, ahol két hőse bolyong. Az egyaránt Gerry névre hallgató két hőse eltéved a sivatagban, s végül csak az egyik keveredik ki belőle. Hosszan fotózott tarkók, hosszan fotózott profilok, hosszan fotózott tájak - nulla feszültség, nulla tartalom. Eleinte még némi kíváncsiságot kelt, vajon kik ezek a fiúk, miért indultak el, miért nem tudnak tájékozódni legalább a távoli hegyvonulatok segítségével, de ahelyett, hogy Van Sant "hosszú beállításai" növelnék a várakozást, kioltják a kezdeti érdeklődést is. Sikerül olyan minimálisat közölni ezekkel a képekkel, hogy tökéletesen közömbössé válik, kik ezek és mi történik velük és bennük. Az a kínos érzés viszont egyre nő, hogy tán Van Sant sem tud többet, csak nekiállt filmezni. Hogy a színészi jelenlétet már ne is említsük. Azt a minimumot, amikor a néző érzi, nem csak a mélységélesség beállítása kedvéért kerül egy figura a kamera figyelmébe. Amit teljesítmény gyanánt leszögezhetünk: végig két fiú, Matt Damon és Casey Affleck gyalogol kifejezéstelen arccal. Bár Matt Damonban nem vagyok egészen biztos. A sivatagban ha nem hátulról fényképezik, akkor látunk egy pulóverrel bebugyolált fejet, az arcból csak a szemeknek hagyott keskeny réssel. Ehhez egy dublőr is megteszi...
