Volt már némi tréningem Harry Potterből - esti meseolvasások - naná, hogy együtt mentünk Nyulival a moziba. (rendezte: Chris Columbus). A rákészülés idején még féltem, hogy majd sorba kell állni, de a plaza pénztárosa megnyugtatott, reggeltől estig, mindenhol ez fog menni, nyugi.
A nézőtér megoszlott: a gyerekek tudták, mi jön, meg egyáltalán, a felnőttek csak néztek, és melegük volt. (Reklámmal majd három óra a mozi, nehogy bealudj!) A szokvány meseelemek (árva srác, gonosz mostoha, láthatatlan köpeny, egérfülű törpe, macska, amiből varázsló lesz) olyan szo-szo, először akkor éreztem valamit, mikor egy kredenc jött Potterért, ez az őrző-védő bácsi viszi be a srácot a tulajdonképpeni cselekménybe. Robbie Coltrane torzonborz szakállával, félelmetes külsejével jó trükk, félsz tőle, közben ő a legjobb fej az egészben.
Egy ajtón át bemennek a XIX. századba, a falon át egy piros négyhuszonnégyesbe, és máris a mágusiskolában vagyunk. (Persze valamelyik oxfordi tanintézményben, egyenköpeny, nyakkendő, a gyerekeket magázzák: szuper). Harry begyűjti a haverokat (egy szeplős fiút és egy kicsit undok kislányt) - együtt repkednek a seprűvel -, biztos láttad már a számtalan előzetesben; bemennek oda, ahová tilos (naná), próbálnak apró varázslatokat, és ha gáz van, segítenek egymáson.
Mert gáz, az van. Harry Potter sejti, hogy valami titok van a házban, aztán hárman is nyomoznak, rájuk omlik a fél lépcsőház, jön a kígyóverem, a rémes sötétség, a kőarcú ember. Ilyen a film dramaturgiája: egy képi rémség - alaposan bemutatva -, aztán újabb képi rémség, melynek túljátszása után jöhet a következő. Valamit segít a dolgon, hogy mindegyikről kiderül, hogy nem is annyira félelmetes, de akkor is: szöcskézünk. Mondjuk, mikor támad a troll, az óriás. Nyuli először itt dugta be a fülét, valahogy kevésbé rémes a dolog, ha nem hallod. (Különben is ezekben a multi-plexekben azzal szórakoznak, hogy megsüketülj: a hangerővel pótolják a látványt. Vigyél füldugót.) Én már a háromfejű kutyánál elvesztettem a fonalat, de a film szájbarágós stílusban megy epizódról epizódra, így később megtaláltam. Egyébként a címszereplő (a tündérarcú Daniel Radcliffe) halál nyugodt, sose fél, jelzi, hogy te se. (Zseniális találmány ez az arc, a legjobb az egészben.)
A mese alcíme A bölcsek köve, ami komoly dramaturgiai feladvány. Mert ugye ha megtalálnák, akkor sohase halnának meg (ha nem tudnád, az örök élet titka is benne van!), végtelen lenne a véges, az idő megállna, meg más efféle őrületek lennének, amit ugye nem engedhet meg magának még egy százhúszmilliós film sem. A követ viszont meg kell találni. Legyen elég annyi, hogy nagyon őrzik, a már említett háromfejű kutyus a legkisebb rettenet, a többitől Nyuli - aki pedig tudta, hogy nem lehet nagy baj - egész lecsúszott a multiplexszék aljára, s olykor már a szemét is befogta. De egyszer csak felült rendesen - mikor fanfárok jelzik a papáknak-mamáknak, hogy lehet kabátot kotorni, gyereket öltöztetni. És van itt még kis bájoskodás is, családi karácsonyi eseményhez illő szemtörölgetősdi.
Globális mese, minden benne van, ami eddig volt, vagy lehet, persze komputeranimációval felturbózva. De mivel minden benne van - legalább négy örökbecsű filozófiai tanáccsal -, nincs saját arca, a "minden" igencsak közel áll az üreshez. Így aztán voltaképp nem tudod, mi a túróért tülekednek világszerte a pénztáraknál. Kedves, bájos, de semmi különös, mondanád - persze csak utána, ami azért legalább két- (három-) ezer forint különbség (függően a családi esemény létszámától.) És még ott a többi kötet házi feladatnak, és mindezen túl jövőre ugyanitt: nézni a folytatást.
Ki van ez találva - nincs mese, meghalt Andersen, ahogy Kőbányán mondják.
