Felsorakozik majd' minden kellék, hogy a szégyenlős tini életrevaló és könyörtelen "harcossá" váljon.
Színészdinasztia sarjaként Drew Barrymore már pöttöm gyerekként bekerült a hollywoodi forgatagba. Mindössze hét éves volt, amikor szerepelt az E.T. - a földönkívüliben. Innentől kezdve egy-két évenként tűnt fel egy újabb produkcióban a vásznon, olyanokban, mint az Eszelős szerelem, a Mindörökké Batman, a Sikoly, A varázsige: I Love You, a Fiúk az életemből, a Charlie angyalai (ennek producere is ő volt), Az 50 első randi vagy a Zene és szöveg. Miután egész életét a kamera egyik felén töltötte, most kipróbálta a másik oldalt is, rendezői debütálása, a Hajrá Bliss!, a kamaszkori önmegvalósítás és lázadás diszkrét példázata. (Barrymore lázadása ennél sokkal erőteljesebb volt, előbb a drogok rabja lett, majd meztelen fotósorozatával kavarta fel az Álomgyár állóvizét.)
A Hajrá Bliss! egy kisvárosi lány történetét meséli el, aki anyukájával (Marcia Gay Harden - Út a vadonba, Ha eljön Joe Black) ellentétben nem a szépségkirálynői szuperkarrierben látja a kitörés lehetőségét, hanem sokkal inkább a görkorcsolya-derbiben. A mindössze tizenhét éves Bliss (Ellen Page) mindenáron menekülne az álmos Bodeenből, így beáll a vagány austini görkori csapatba. Page-nek nem ez az első coming-of-age mozija, a Szócsövekben egy radikális forradalmár csoporthoz csatlakozva próbált magyarázatot találni az élet nagy kérdéseire: hol az egyén és az emberi kapcsolatok helye a társadalomban, és egyáltalán ebben a világban? A Cukorfalatban pillanatok alatt kellett felnőtté válnia és higgadtan döntést hoznia, hogy megmentse saját magát egy életre szóló személyiségtorzító traumától. Legutóbbi, s egyben leghíresebb szerepében pedig a tinédzserként megtapasztalt terhesség tette egyik napról a másikra éretté (ez ugye a Juno volt).
Tehát adott Bliss, aki ki akar törni a posványos mindennapokból, s ehhez a sportot választja eszközéül. A filmben pótanyaként szolgáló csapattárs, Maggie Mayhem (Kristen Wiig - A gyerekesek, Adventureland) egyébként létező személy: ő Shauna Cross, az ötletgazda, Derby Girl című regényét ő fejlesztette forgatókönyvvé, melyre szinte azonnal lecsaptak a tengerentúlon. A történet maga eléggé sablonos: az első szerelem, s az abból fakadó első csalódás ugyanúgy megtalálható benne, mint az első, szülők ellen "elkövetett" hazudozás, majd nagy összeborulás. A legjobb barátnő kis híján való elvesztése és a női viszálykodás a nagy sztárkorcsolyázóval Iron Mavennel, alias Juliette Lewisszal (Született gyilkosok), mind régi ismerősünk, s maga a film érdektelenné is válhatna, ha nem lenne tele annyira szerethető és jól kidolgozott karakterekkel, akik hús-vér problémáikkal és érzelmeikkel élővé, és ami a legfontosabb, szerethetővé teszik ezt a mozit. (Néha mondjuk szinte hihetetlen, hogy egy Bliss korú leányzó ennyire racionális és határozott tud lenni.) Barrymore persze nem bírta ki, hogy ne szerepeljen saját filmjében, így ő is egyike lett a tökös tankcsajoknak, akik nemes optimizmussal figyelik sikereiket és bukásaikat. A képi világot feltehetően senkinek nem kell bemutatni, aki szereti Wes Andersont és mondjuk az Utazás Darjeelingbe című filmet, hiszen az operatőr Robert D. Yeoman (A tintahal és a bálna, Édes vízi élet, Tenenbaum a háziátok, Dogma) ismét kitett magáért a színekben és szinte szagokban tobzódó képekkel.
A Hajrá, Bliss! nem váltja meg a világot, s jó is ez így. Diszkrét felkiáltójelként szolgál a honnan jöttünk-hová megyünk érzésünk és tudatunk megőrzésére. Egy példázat arról, hogy így is lehet csinálni, az ember lánya kiállhat saját magáért és kitörhet az őt körülvevő előre eltervezett életből. Barrymoret lehet kritikával illetni a hibák és néhol elszabaduló túlkapások miatt, de ha ő nincs, talán nem elevenedik meg a "világvégi" tini története, aki kezébe vette az irányítást. Ha olykor ez nem is látszik, nincs semmi veszve, akár görkorival is száguldhatunk az önmegvalósítás, a teljesség felé.
