A transszexuális Bree (Felicity Huffman), túl hormonkezelésen és pár kisebb műtéten, éppen a végső nagy sebészeti beavatkozásra vár, hogy korrigálja a biológia tévedését, és férfitestétől kiszabadulva végre nő lehessen, aminek mindig is érezte magát. Ilyen nyugodtan kezdődik a Transamerica című film.
De ekkor jön egy telefonhívás a New York-i rendőrségtől. Valami Stanley-t keresnek. Lenne ugyanis itt a fogdában egy prostitúcióból éldegélő Toby (Kevin Zegers) nevű drogos kamasz, akinek biológiai értelemben ő az apja.
Ez akár egészen brutális téma is lehetne. De az elsőfilmes Duncan Tucker összességében egy érzelmes-vicceskedő, könnyen emészthető és feledhető road-movie-t csinál belőle, melynek végén pár kisebb megpróbáltatás után a hősökre ott vár a nagy egymásra találás.
Colát?
Nem, sört!
De az asztalról vedd le a lábad!
A filmet egyértelműen Felicity Huffman Golden Globe-díjjal jutalmazott és Oscarra is jelölt alakítása viszi el, és teszi eladhatóvá. De ezt is csak azért, mert a Született feleségekből az egész világ ismeri.
Viszont kevesen ismernének rá. Ahogy egy harmincas pasi elképzeli, milyen lenne, ha nagyon merev, hideg nő lenne rózsaszínben, aki éppen Sigmund Freud elhárítási mechanizmusait tanulmányozza.
De aztán végül kinyílik a világra, ahogy a fürdőkádban - a víz alól felbukkanva - boldogan végigsimítja vadiúj nemi szervét.
Ennyit a belső utazásról.
Nekem kevés volt.
