Az animációs filmek egyik jellemző sajátja, hogy azokkal gyerekeknek próbálnak jegyet eladni. Ám ahogy a Shrek-trilógia és társai már bizonyították, felnőtt fejjel is érdemes beülni rájuk. A Rango esetében meg egyenesen ajánlott. Igazi, egyestés gengsztertörténet ez, de arra az egy estére határozottan fogyasztható. Western-lovesztori – nem csak kaméleon-rajongóknak.
Az olyan mozikban, ahol a hős éppen erőszakos módszerei miatt válik imponáló eszményképpé, egészen gyakoriak az utalások. Ilyen a Rango is, ami leginkább a Cápamesére hajaz, hiszen első látásra mintha átvenné belőle a lényeget. Később kiderül, hogy csak az alapszabályokat hozza, az pedig megbocsátható fordulat. Örök érvényű igazságokat, mint hogy föl kell állnod, ha földhöz vágnak, meg ilyenek. Nem is lenne az egészben semmi eredeti, ha csak ennyit tudna mutatni. De többet tud: egy arrogáns, nagyszájú és hihetetlenül magányos kaméleon legigazibb utazását hozza. Éppen azt, amelynek során kikerül a terrárium védett és unalmas mélységéből, aztán belecsöppen valami egészen másba. Sivatagos-vadnyugati kalandba - egyedül. A Rango legnagyobb erénye, hogy igazi, emberi alakokkal operál,ám azokat válogatott (gyakran egészen megfoghatatlan külsejű) állatok bőrébe bújtatja. Van is egy erre vonatkozó poén a filmben. A vízmentes tér (mondjuk a Cápameséhez képest) kevésbé rögzít természeti határokat, a karakterek pedig nagyon el vannak találva. A magyar szinkron rákfenéje, hogy nem halljuk Johny Depp belső monológjait, (mert ő adja Rango, a kaméleon eredeti hangját), de minden szava legalább olyan élvezhető magyarul, Nagy Ervin szájából is.
A romantika és a korhű környezet hozzátartozik a figurákhoz, néhány kötelező klisét pedig nem tudunk kikerülni, mert nem is lehet: az újonc egyedül érkezik, és az új helyen gond van. Igaz, hogy ha ilyenkor minden újonc megváltaná a világot és megszüntetné a problémát, nem maradna alapanyag az életrajzi filmekhez, de a Rango esetében még nagyjából emészthető megoldásokkal villantgatják a közhelyeket. Van benne fekete humor és kevés klasszikus utalás is (a szemfüles nézőnek üdítő fordulat például a "félőn és rettegőn" feltűnő Hunter S. Thompson), a mexikói énekes-bagolycsoport pedig jókor, jó helyen foglalja össze azt, amit mi magunk is látunk. A Rangóban minden élvezhető, ami a western mozik sajátja, de kellőképp fűszerezték egyedi ötletekkel is, akár a környezetvédelem, akár a molekuláris biológia oldaláról nézzük a dolgot.
Persze a véres erőszakcselekmények (amiket többnyire az igazság bajnokai követnek el), és a kiszámítható üresjáratok dinamikáját csak néha töri meg a lantmuzsika – az is bagolyseregből szól. De a szerelemi szál is végig ott van; talán a sarkantyús csizmákban lapul, és egyáltalán: animációtól függetlenül ez az egyik legújabb bizonyíték arra, hogy a westernt nem lehet megölni. A western örök.
7/10 pont
