11 év telt el a második Toy Story óta, így már igazán kijárt a rajongóknak az utánpótlás, a Pixar pedig mindent beleadott, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Woody és társai ezúttal az óvoda gonosz plüssmedvéjével kerülnek szembe, ahol a már megszokott találékonysággal és lendülettel keverednek ki a kalamajkából.
1995-ben John Lasseter egy örökéletű egészestés CGI rajzfilmmel kápráztatta el a világot, a Toy Story ezzel együtt pedig utat nyitott a számítógéppel animált mesefilmek dömpingjének. A korszakalkotó nyitófilm minden tekintetben különleges helyet foglal el a CGI-animációk között, Woody és Buzz (és persze a többi játék) népszerűsége pedig a kreatív forgatókönyvön legalább annyira - ha nem jobban - múlott, mint a technikán: máskülönben aligha állhatna 15 év múltán is a legjobb Pixar-filmek listájának első helyén a játékok háborúja.
A technika és az írói kreativitás a harmadik részre is megmaradt, az évek múlását pedig úgy látszik Michael Arndt is figyelembe vette a forgatókönyv megírásánál: Andy felnőtt és a főiskolára készül, ahova 17 éves fejjel azért mégse viheti magával gyerekkorának legféltettebb kincseit. A kinőtt játékok érzékelve szomorú helyzetüket inkább továbbállnak, a Sunnyside Óvoda pedig ideálisnak tűnik életük új, mókával és kacagással teli fejezetének helyszínéül - csakhogy ezt az ovi szamócaszagú, rózsaszín plüssmedvéje egy kicsit másképp gondolja...
Sajnos napjainkra eluralkodott Hollywoodon az a tendencia, hogy a minél nagyobb haszon érdekében addig dagasztanak egy filmet, amíg minimum trilógia nem lesz belőle, aztán a rajongó az egyre gyengébben sikerült részek után már azt kívánja, bár be se ült volna a folytatásra. Nem tudom, a 11 éves kihagyás lehet-e a siker titka, mindenesetre a Toy Story harmadik része annyira üdén és frissen hat, mintha csak ez lett volna a játékháborús csapat első közös kalandja. A 3D pedig - hiába a pörgős akciójelenetek hiánya - még inkább élettel tölti meg a szereplőket (játékoknál pedig ez nem olyan elhanyagolható körülmény). Lee Unkrich rendezése technikailag és dramaturgiailag egyaránt magas színvonalon pörgeti végig a kilencven percet, újra és újra csavarva egyet a történeten - csak hogy egy percig se unatkozzunk.
Feketén-fehéren: a Toy Story 3 minden tekintetben felveszi a versenyt mind az előző két résszel, mind a konkurens CGI-animációkkal. Humoros, lendületes és mindezek előtt rendkívül ötletes, amin még felnőttként sem unatkozik az ember. Ha ehhez még hozzávesszük a 3D élményt és a filmet kísérő Éjjel és nappal című pár perces kreatív kis animációt, amellett, hogy három legyet ütünk egy csapásra, utazhatunk is egyet az időben: röpke másfél órára ugyanis mindenki ismét gyereknek érezheti magát egy kicsit. Ennél már csak gyerekjátéknak lehet jobb lenni.
