A hazafi mindenekelőtt hazafias, rögtön utána nagyszabású, de legfőképpen nagyon hosszú, háromórás film. A nagyszabásút Hollywoodban csúcsszínvonalon és csúcstechnológiával tudják, efelől semmi kétség. Esetünkben nem vitatható el az a becsülendő igyekezet, hogy egyénre lebontva, személyessé lényegülő ügyként jelenjen meg, a főszereplő hányattatásaival lopja be magát a nézői szívekbe.
Miután itt is Mel Gibson a főhős, kézenfekvő az összevetés: A rettenthetetlen meggyőzőbb, lendületesebb, átélhetőbb hőst, lelkesültebb drámát mutatott fel. Aligha véletlenül, hisz A hazafi főhőse mögött a szerzők fantáziája állt, nem pedig valóságos nemzeti hős a történelemből, mint A rettenthetetlenben. A szerzők fantáziája addig terjed, hogy a hétgyermekes farmert egy tragikus fordulat révén, személyében teszik érdekeltté, hogy végül fegyvert fogjon. Sőt partizánakcióival igazi hős legyen. Hadtörténeti szempontból. A mozizsöllyéből nézve azonban meglehetősen unalmas figura, egyszínű, egyéniség nélküli "akciógép". Dicsfénye van, kisugárzása nincs. A látvány tiszteletre méltó igyekezettel rekonstruálja az 1776-ban induló események történelmileg hiteles külsőségeit. Ez érdekes, egy ideig. De egy filmben mindig az ember tartja a lelket. Nélküle minden látvány kevés, pláne három órán át.
