Lasse Hallström ezen a héten két premierrel is szerepel a mozikban, örülni azonban senki nem fog, még a rendező elkötelezett hívei sem (ha vannak ilyenek). Az egészen friss Menedék banális klisékből épített banális romantikus filmre sikeredett, A hipnotizőr pedig egy középszerű nyomozós drámára némi pszichológiai köderegetéssel megpakolva.
Baj, hogy úgy megyek be egy moziba, hogy előre nem tájékozódtam a film történetéről, és izgatottan várom, vajon mi fog történni? Baj, hogy egy svéd film, ami A hipnotizőr címet viseli, és aminek a plakátján kellően kék tekintetek figyelnek, felcsigáz és kíváncsivá tesz? Elkezdődik a sejtelmes zene, aztán megjelenik a hideg, hóval borított város, a gyárkémények fehér füstöt eregetnek, a nap halványan erőlködik, alacsonyan a horizonton, minden nagyon titokzatos. Egy érdekes lélektani thrillerre készülök ütős párbeszédekkel. Aztán a zene jó kis rendőrös, sorozatszerű "bűnügyi film" melódiává változik, amit mindenki ért, amikor meghallja. Végül a nyomozással kezdődő első jelenet már nem hagy kétséget. Hjaj, mégis csak egy szimpla krimire készülök.
Ha valaki várt még valami nagyot Lasse Hallströmtől, az lassan leszokhat erről a mazochista reménykedésről, a rendező ugyanis nem csinál már igazán jó filmet. Így erre várni puszta önkínzás. A régi Hallströmnek volt néhány jó dobása, például a Gilbert Grape vagy a Csokoládé, de lassan bebizonyosodni látszik, hogy kimagasló munkára vagy legalább egy kicsit érdekesre egyre kevésbé számíthatunk tőle. A romantikus filmek kedvelői persze megkövezhetnek, de nem hiszem, hogy Hallström most csak úgy találomra készített egy sötét hangulatú skandináv krimit, ráadásul újra svéd nyelven. Az északi nyers és brutális filmek divatja a depresszív atmoszférával éppen kapóra jöhet egy már régen lecsúszófélben lévő, igazi átütő sikert elérni nem tudó (svéd) rendezőnek, hogy renoméját kicsit rendbe szedje.
Nem hiszem, hogy jelen esetben nagyon elnézőnek kellene lennünk a film készítőivel. Számomra kimondottan zavaró ez a nyilvánvaló hájphajszolás, hogy ha már így dübörög a dolog, akkor nyomjunk oda mi is, tök mindegy, hogy akarunk-e valamit, vagy hogy érdemes-e még egy sztorit kihozni belőle. Ha már megvan a bejáratott sablon, addig toljuk, amíg csak lehet. A néző meg úgyis beveszi, mert ez most nagyon menő. Brutalitás, embertelenség, perverzió, elrejtett titkok, észak, hó, a közönség meg már örülhet is, hogy titkos vágyai kielégítést nyernek. Na, ez azonban nem jellemző A hipnotizőr teljes egészére. Semmit nem lövök le, amikor elárulom, hogy – „bebiztosítva magunkat” (a rendező) – a gyilkosságokat már jó előre megkapjuk, ezek kellően brutálisak, kellően érthetetlenek és még fél órára a székhez is szögeznek. Aztán ennyi. Marad a kékes tónus, az önvádló hangulat és a svéd nyelv. Mert ezek már készen vannak, mást meg nem kell hozzátenni. Hallström még a megszokott klisékből is nehézen hozza össze a filmet, amit teljesen félreértelmez és félrevisz. Ha már nem tud eredetit, legalább a műfaj szabályait tartsa be! De hiába minden, ez még svéd bűnügyi filmnek is kevés.
Magam sem vagyok biztos benne, hogy a több gyilkosságot, a nagyobb rejtélyt, a kevésbé giccses történetalakulást vagy az eredeti kivitelezést hiányolom leginkább a filmből, de egy karakteres rendező biztosan nem ártott volna a projektnek. Ahogy egy jó író sem, aki érdekesen tudja behozni a hipnózist a tetovált lány világába, és mondjuk nagyobb funkciót is ad neki. Nem ismerjük az eredeti Lars Kepler-regényt, de ha ugyanaz van benne, mint a filmben, az is egy nagy blődség. Kezdjük ott, hogy ha valakit lehetne kómában hipnotizálva szóra bírni, akkor a hozzátartozók éjjel-nappal a kórházakban ülnének a hipnoterapeutákkal, és rég hallott rokonaikkal társalognának, nem is beszélve a lehetőség orvosi és pszichológiai jelentőségéről. Másrészt, ha valaki nem akarja, hogy hipnotizálják, azt nem is fogják, ez ilyen egyszerű.
Kár, hogy a módszernek csak kirakatszerep jut, amivel reklámozni lehet a filmet, de a rejtély megoldásához csak csekély köze van. A hipnózis nélkül is könnyen rá lehet jönni mindenre, mert rendezőnk nem eléggé rafinált, ami még rosszabb pedig, hogy valamelyik CSI-ban egy óra alatt megfejtették volna az egész ügyet. A hipnotizőr semmitől sem különb a ma már tucatszámra gyártott médiumos és mentalistás sorozatoknál. Egy hosszan elnyújtott, sokadik epizódért meg ki akar elmenni a moziba?
Értékelés: 5/10
