Ha egy filmben az a bizonyos négy betűs, csúnya angol szócska 328-szor hangzik el, több mint kultgyanús. Ha ugyanez a film ráadásul egy bizarr gyerekmese, akkor gyanakvásunk könnyen beigazolódhat. A korábban csendes, független drámai alkotásokra specializálódott Wayne Kramer (A szerencseforgató) ezúttal megpróbált egy igazán cool, kultszagú akciófilmet tető alá hozni. Egy gyerek rémmesét kizárólag felnőtteknek. Hogy ez a műfaji meghatározás elég bizarrul hangzik? Talán azért, mert maga a film is elég bizarr.
A MacGuffin kifejezést annak idején Alfred Hitchcock találta ki és olyan tárgyakra vonatkozik, melyekről igazából nem tudjuk, hogy micsodák (pl. egy bőrönd, melynek tartalmát nem ismerjük), mégis az egész cselekmény körülöttük forog, és többnyire mindenki meg akarja szerezni őket. Kramer a filmjében csak annyit csavar a MacGuffin technikán, hogy itt mindenki tudja, hogy a hajsza egy eltűnt pisztolyért folyik, ami ha véletlenül rendőrkézre kerülne, nagy bajt okozna egy maffiacsalád berkein belül. Egy feltörekvőben lévő gengszterpalántának, Joey Gazelle-nek kell elhárítania a bajt, amit ő okozott azzal, hogy nem vigyázott eléggé a fegyverre, ami a szomszéd kisfiú kezébe került, és elintézte vele erőszakos, alkoholista apját. A fiút a rendőrség nagy erőkkel keresi, de Joey-nak mindenképp előttük kell rátalálnia.
A szűk időkeret általában kiváló feszültséget tud adni egy mozinak, ha a rendező jól használja ki a benne rejlő lehetőségeket. Kramer annak ellenére, hogy korábban nem volt akciófilmes tapasztalata, fantasztikus tempóérzékkel veszi fel a sztori vonalát, és két órán át nem enged a lehengerlően száguldó tempóból. Filmje olyannyira tobzódik az erőszakban, hogy a néző automatikusan felteszi magának a kérdést: lehet mindezt komolyan venni? A válasz egyértelműen nem, pedig Kramer Tarantinoval, vagy Rodriguez-zel ellentétben nem rakja egyértelműen idézőjelben a brutális szcénákat, így a Halálos hajsza (jajjh, ez a magyar cím...) könnyen zavarba ejtheti nézőjét, ugyanis ha túlságosan földhözragadt módon közelítünk hozzá, akkor nem fogunk többet látni egy látványos, bár kétségtelenül buta akciófilmnél.
A film egyetlen hibáját a szereposztásban látom. A Halálos iramban mozikból ismert Paul Walker egyszerűen túl kevés karizmával bír ahhoz, hogy az erőszakos szcénákat viccessé varázsolja, ahogy például Jason Statham tette ezt a Crank - Felpörgetve című moziban. Ráadásul párosuk a feleségét alakító, gyönyörű Vera Farmigával egyszerűen nem működik a vásznon. Nem hisszük el, hogy ezek az emberek valóban szerelmesek egymásba, és tényleg mindent megtennének a másikért, és mindez nem Farmiga, hanem egyértelműen a lélektelen Walker hibája. A menekülő, magába zárkózott kisfiú szerepében Hollywood legmogorvább kölykét, Cameron Bright-ot (Születés) láthatjuk, aki a maga nemében jól játszik, bár kétségtelen, hogy ha engem egyszer ilyen életunt gyerekkel verne meg a sors, bánatomban tutira felkötném magam.
A Halálos hajsza olyan, mintha a Sin City és a Crank - Felpörgetve hangulatát próbálták volna egyesíteni, és bár egyik előd színvonalát sem éri el, egyértelműen a tavasz egyik legeredetibb alkotása.
