Böszörményi Zsuzsa filmjében nem lehet csalódni, mert a Mélyen őrzött titkok első néhány jelenete lerombol a nézőben minden várakozást. Ügyetlen és nagyon tudatlan munkával állunk szemben, amely kíméletlenül rántja vissza az embert a hetvenes évek slampos, álpszichologizáló tévéjátékainak világába. A Mélyen őrzött titkok olyan éretlen film, amilyennel mostanában ritkán lehet találkozni. Emberi történeteket nem szokás ilyen durván leegyszerűsíteni. Egyszerűen azért nem, mert túl vagyunk az effajta pedagogizáló, szőrmentén moralizáló, átlátszó tanmeséken. Mozinézőként elvesztettük már a hamvasságunkat, és dajkamesék helyett vagy szívfájdító, igazi tündérmesékre, vagy brutális realitásra vágyunk. Mindenképpen az igazság körül szeretnénk időzni és nem a hamiskás látszatok tájékán.
Böszörményi Zsuzsa filmje nem veszi komolyan ezt a nézői igényt, és egy kemény, száraz történet helyett valami nyúlós és végiggondolatlan emlékkönyvi bejegyzést tesz elénk.
Súlyos drámák körül forog a történet, de ezeket a drámákat a vásznon jóformán soha nem látjuk megtörténni. Mindig el kell hinnünk a történetnek és a szereplőknek, hogy valahol a háttérben lezajlott valami, de semmit nem tudunk átélni, mert egyszerűen nincs rá módunk. Nem mutatja meg nekünk senki. Sőt. Böszörményi titka tulajdonképpen abban áll, hogy módszeresen elfedi vagy elbagatellizálja a történet drámai részleteit. Nagyon óvatos, és ezzel szögesen ellentétesen, nagyon nagyravágyó filmet készített.
Egy intézetből kikerülő tizennyolc éves, terhes lány történetéről beszél, aki egy véletlen folytán ráakad anyja nyomára, és miközben egy közvetítő útján örökbe adja még meg sem született gyerekét, igyekszik megtalálni anyját. Egy elveszett ember nagy menetelését láthatnánk, ha Böszörményi Zsuzsa képes lett volna ezt megmutatni nekünk. Ám a rendező annyira érintetlen maradt a történet elmondása során, hogy nem jött rá semmire, amit ne tudott volna annak előtte, és - ami ennél fontosabb - semmi többre, mint amit hétköznapi vulgárpszichologizálása során minden ember unásig ne ismételgetne.
A kanosszáját járó lány dacos és elszánt, a közvetítőnő hideg és számító, a feltűnő fiatal fiú szerelmes és esetlen, a történetben fontos szerepet kapó szépasszony gonosz és részvétlen, míg a lányát eldobó anya megtévedt és megválthatatlan.
A Mélyen őrzött titkok meglepően hiteltelen jelenetek sorával igyekszik felkelteni egy valóságos történet illúzióját. Nemcsak a dialógusok konganak, de a jelenetek szcenírozása is döbbenetesen gyakorlatlan kézre vall. A néző szinte hallja az instrukciókat, és látja, ahogy a gúzsba kötött színészek összeszorított foggal végrehajtják azokat. Így aztán az anyát alakító Fullajtár Andrea egy jelenetén és egy közelijén kívül nincs számba vehető színészi teljesítmény ebben a filmben. Mindenki modoros és túlfeszített, és olyan elnagyolt eszköztárat használ, amitől a néző valósággal zavarba jön.
Mintha Böszörményi Zsuzsa semmit nem tudna a film metafizikájáról, egy történet titkairól, az elmondás és a hallgatás finom egyensúlyáról, a színészi munkáról, és nem utolsósorban az emberi lélekről.
Keze nyomán szétfoszlik ez a jobb sorsra érdemes történet, nem hagyva maga után mást, csak tanácstalanságot és kínos zavart.
