A márki kimerítő portréját nehéz lenne számon kérni Doug Wright darabjának filmváltozatán, életének egyébként sem volt több köze a drámai műfajhoz, mint könyveinek. Halász Péter filmszalagra rögzített monológjánál úgysem kerülhetnénk közelebb az önjelölt prófétához, aki amikor csak tehette, úgy élt, ahogy prédikált, mértéktelenül, gyalázatosan, következésképpen fél életét börtönben és elmegyógyintézetben töltötte. Akár a sors tréfájának is vehetjük, hogy túlélte a forradalmat, tíz nappal a kitörése előtt ugyanis a Bastille-ből egy Charenton nevű város elmegyógyintézetébe szállították át, ahová később újra visszakerült, majd ott is halt meg 1814-ben.
Utolsó éveinek nem kevés csúsztatással tarkított, átpoetizált történetét mondja el Philip Kaufman, aki annak idején a Henry és June című film NC17-es besorolása miatt kapott eleget, így nem túl meglepő, ha a Quills első körben elmélkedés a szólás szabadságáról. Mint a filmből is megtudható, az illusztris beteg papírra vetett vágyálmaira volt kereslet, de még milyen, azonban külső nyomásra Charenton felvilágosult és jócskán elnéző vezetője, M. de Coulmier abbé kénytelen minden írószerszámtól megfosztani kedvenc betegét. Geoffrey Rush kellően démoni márkiját azonban végső soron legitimálja, hogy nemcsak az abbé szimpatizál vele a maga módján, hanem egy fiatal lány is (Kate Winslet), aki nemcsak hogy hajlandó - a valóságban jóval előbb született - műveit (pl. a Justine) kicsempészni a kiadónak, hanem lelkes olvasójuk is. Kettejük viszonya nélkülözi a konkrét fizikai dimenziókat (a lány figuráját minden bizonnyal Sade utolsó szerelme, egy fiatal színesznő, Mme Quesnet ihlette, akivel kapcsolatuk mindvégig plátói maradt). Madeleine bolondul a márkiért, mintha az valami excentrikus nagybácsi volna, és a diliház családias hangulatát tovább fokozza az abbé és Madeleine nyilvánvaló vonzalma. A külvilág beavatkozása egy új felügyelő (Michael Caine) képében nem egyszerűen véget vet az idillnek, a tilalom ellenére továbbra is napvilágot látó műveket a valóság nyelvére fordítja a hatalom képviselőjének jelenléte. A valóságos események is a művekben leírtakhoz hasonlatos tragédiákba torkollnak, bár ezekhez a márki, lévén Madeleine az áldozat, felemásan viszonyul. A történet Sade szellemében bonyolódik, a márki a keresztről levett Krisztus pózába merevedve, a pap ölében hal meg. A felügyelő az inkriminált művek publikálásába kezd, az abbét pedig becsukják.
Kaufman egyébként elegáns filmjét nem nehéz úgy értelmezni, hogy aki szórakoztat, annak minden megbocsátható, különösen, hogy Sade korábbi bűntettei filmjében igen keves hangsúlyt kapnak. Igazán meggyőzően csak az első jelenetből derül ki, hogy Marquis de Sade egy szörnyű kor még szörnyűbb teremtménye volt, akinek javára írandó, ha mentségéül nem szolgál is, hogy tökéletesen értette korát.
