Fatih Akin több interjúban is elmondta, hogy két legutóbbi nagyjátékfilmje, a számos fontos fesztiváldíjat és széleskörű nemzetközi elismerést hozó Fallal szemben és a néhány évvel későbbi, szintén sűrűn díjazott A másik oldalon után egy kis könnyedségre vágyott. Forgatókönyvíróként ugyan ezelőtt is szerepelt már néhány kevésbé drámai film stáblistáján, de ami most történt, arra még nem volt példa: Fatih Akin romantikus vígjátékot rendezett.
Hazai pálya
A görög származású, hamburgi lokáltulajdonosról, Zinosról szóló film forgatókönyvét Akin a főszereplő Adam Bousdoukos-szal, gyermekkori barátjával közösen írta, aki nem mellékesen maga is egy görög származású, hamburgi lokáltulajdonos. A szereplőválasztás, a helyszín és felmerülő problémák mind személyes érintettségről árulkodnak. Akin maga sorolja a Soul Kitchent a főleg német nyelvterületen ismert, köztudottan szentimentális, kissé naiv, gyakran egészen meseszerű elemekkel is megtűzdelt Heimatfilm (Heimat – haza, otthon) műfajához.
A "címhelyszín" is szimbolikus: egy lerobbant gyárépületben üzemelő, állandóan a fennmaradásért küzdő lokál, a Soul Kitchen nem csak helyszíne, de témája is a filmnek. A régi vágású, ugyanakkor laza hely tulajdonosa, Zinos a behajtók és a helyi ÁNTSZ állandó zaklatásának dacára egyelőre tartja magát, de amikor egy kapzsi ingatlanügynök is szemet vet a telekre, jelentősen romlanak az esélyei. Ezzel együtt pedig megnő a veszélye annak, hogy rengeteg más régi épülethez hasonlóan előbb-utóbb a Soul Kitchent is porig rombolják, hogy a helyén valami új, egy igazán menő ingatlan épülhessen. A téma aktuális, hiszen Hamburgban az utóbbi években felgyorsult a városkép drasztikus átalakulása, megszaporodtak az épületrombolások, szinte már követhetetlen ütemű a modernizáció.
Romantikus, komikus
A Soul Kitchen, mint a Heimatfilmek általában, igazi értékmentő mozi. A régi és az új, az ifjonti szenvedély és az üzleti megfontolás, a bohém és a szabálykövető életmód, az örömelv és a józan visszafogottság küzd egymással, néha szenvedélyesen, néha esetlenül, szomorkás, nevetnivaló vagy egyszerűen csak kedves helyzeteket teremtve. Olyanokat, amelyekben a szereplők bájos tökéletlensége garantálja azt az első osztályú romantikus vígjátékokra általában jellemző, otthonos, derűs légkört, ami eleve kizárja tragikus veszteség lehetőségét. A vaskos humor, a testes viccek ellenben nem feltétlenül jellemzők a jobb romkomokra, a Soul Kitchenre viszont nagyon is. A porckorongsérvvel küzdő, sántikáló főhőst, a nimfomániás bestiává váló hivatalnoknőt, a sírgödörbe ejtett koporsót és a cukorka helyett bekapott gombtól fuldokló befektetőt inkább egy némafilmtől vagy egy könnyed amerikai szappanoperától várná az ember. Ezek a stílustörő, nem is túl eredeti elemek meglazítják a romkom-egységet, időnként elválik egymástól romantika és a komikum.
Csupa szeretetből
Zinos emberi kapcsolatai a lokál viszonylatában jelennek meg: a börtönviselt, tékozló öcs, Illias (Moritz Bleibtreu) először csak a papír kedvéért akarja bejelenttetni magát alkalmazottként, a Soul Kitchen raktárában élő Szókratész (Demir Gökgöl), az öreg hobó ritkán szól, de mindig jelen van, a kissé iszákos mesterszakács, Shayn (Birol Ünel) radikálisan átalakítja az eddig főleg gyorsfagyasztott ételekből álló menüt, az ingatlanügynök egykori évfolyamtárs, Neumann (Wotan Wilke Möhring) a báránybőrbe bújt farkas szerepében jelenik meg a kapitalista főgonosz (Udo Kier) követeként. Zinos barátnője, Nadine (Pheline Roggan) a film elején Shanghajba utazik, de távollétében is, akaratlanul "rivalizál" a Soul Kitchennel, Zinos nem tudja eldönteni, hogy menjen-e Nadine után vagy maradjon Hamburgban. Kvázi nővérszerep és egy bájos szerelmi mellékszál jut a csapos Luciának (Anna Bederke), Zinos legfőbb szövetségesének, és – mintegy mellékesen – a sérv kapcsán előkerül mégvalaki, a gyönyörűszép gyógytornász, Anna (Gryllus Dorka), gyakorlatilag ő az egyetlen fontos szereplő, aki majdnem a film végéig lokálon kívüli marad.
Nagyon funky
A Zinoshoz és a lokálhoz kapcsolódó érzelmeket, hangulatokat nem csak a helyzetek és a szereplők határozzák meg, hanem a zene is, amiről Fatih Akin esetében amúgy is minden filmjének kapcsán szót kell ejteni. A rendező most is nagy hangsúlyt fektetett a látható mellett a hallhatóra is, csak úgy mint pl. a 2004-es Fallal szembenben, amit aztán a zenei témájú Át a hídon – Isztambul hangjai című dokumentumfilm követett. A mostani válogatás mondhatni tarantinói, és egyáltalán nem csak azért, mert a főcímdalt ugyanúgy a Kool & The Gang játssza, mint a Ponyvaregényben a Jungle Boogie-t. Sokkal inkább azért, mert feltételezhető, hogy ez a zene is sokáig a polcon fog maradni, ahogy a Ponyvaregényé, a Kutyaszorítóbané, vagy akár a Hollóé, és olyannyira össze fog nőni a filmmel, hogy aki meghall belőle egy jellemző dallamot, annak nagy eséllyel eszébe jut majd egy görög származású, hamburgi lokáltulajdonos története.
Kinek ajánljuk?
- Annak, aki szívesen mosolyog, szívesen nevetgél.
- Akit nem ijesztenek el az érzelmek, de nem bántanak az otromba viccek sem.
- Aki a szenvedélyt tragédia nélkül is értékelni tudja.
Kinek nem?
- Annak, aki csak a drámát, a drámát és a drámát akarja.
- Aki nem szereti a hangsúlyos basszust, az ugatós gitárhangot.
- Akinek egy szívmelengető, vicces kommerszfilm smafu.
8/10
