Naná, hogy már rég elképzeltem... Mármint azt, hogy milyen szerkóm lenne, ha szuperhős lennék titokban. Testhezálló aranyszínű overall, telitalpú fekete, combközépig érő csizma, malaclopó köpönyeg..
Mellette valami egyedi kis szuperképesség, telepatikus-gondolatátviteles-levitálós-részecskeátalakítós – kár, hogy szinte már az összes foglalt… És persze maszkom is lenne, kétszínű, a változatosság kedvéért, na meg egy kafa kis eredetsztorim. A nevem pedig…?!
Hit-Girl és Kick Ass. Ott tartunk, hogy az első részből megismert Dave, vagyis Kick Ass átlag állampolgárok ezreit ihlette meg, akik HÉTKÖZNAPI/SZUPERHŐSÖKKÉ (remélem, kiérezhető a szóösszetételből fakadó enyhén ellentmondásos irónia…) váltak. Intertextuális kitekintés a "valóságra" – aminek említése egyébként szájbarágósan sokszor fordul elő a filmben – hogy a video megosztó portálokon fellelhető amatőr felvételek százai tanúskodnak arról, hogy a történet háttere most már valódi szociológiai jelenség. Amerikában tényleg vannak emberek, akik a képregények hatására jelmezbe bújnak és igazságosztónak kiáltják ki magukat. (Például a youtube-on egy Phoenix Jones nevű férfi. A "hős" paprikaspray-vel lefújt egy veszekedő társaságot, mert azt hitte, verekednek. A társaság nőtagjai meg elnáspángolták papuccsal, táskával. Evidens, hogy ezeknek az önjelölt megváltóknak nincs szuper erejük, ezért gyakran közröhej tárgyává válnak.) Hit-Girl, a még mindig kiskorú Mindy pedig asszimilálódni próbál a néhol önmagában is szuperképességeket igénylő, tinédzsereket kikészítő gimnáziumi közegbe. Lelkében azonban konstans viaskodás alakul ki a Ms. Jekyll és Ms. Hyde személyisége között. Persze közben felbukkan a (minden idők legidiótább küllemű szuperhősére pályázó) gonosz szereplő, és ez adja az apropót Mindy-nek a kicsit gáz lila paróka újra hordására.
Szeretem, hogy Mark Millar skót, és nem amerikai. Mert hogy vannak ezek a "bugyuta", tipikusan amerikai képregények. A repkedős, falra mászós, szuperhősös. Minden, amit korhatár nélkül el lehet adni. Hatalmas dömpingje van még mindig ezeknek. Superman, Batman, Iron Man, Spider-Man és a társaik. Emellett vannak páran, akik megpróbálnak szembemenni az árral. De amint lekerül a korhatár valamiről, nem csak káromkodás lesz benne, hanem szex és erőszak (lásd Sin City), vagy csak szimplán erőszak. Ez utóbbi vonal képviselője Mark Millar. A munkái mindig tele vannak eltúlzott agresszióval, amit azzal ellensúlyoz, hogy szinte hihetetlen részletekkel emeli ki a jeleneteket hihetőség kereteiből. Lásd a kisszériás Wanted című képregényt, és adekvátan a Kick Ass-t is, aminek agresszió quotiens-e néhol vetekedik a Kill Bill-ével.
Dave Lizewski/HaVer akár lehetne a srác a szomszédunkból. Felidézve az első részt, amikor bántják őt - mint a Pókemberben Parkert -, jelmezt varr magának, nunchakut vesz magához, felveszi a Kick Ass nevet (szó szerint annyit tesz, hogy ’seggberúgás’, de finomabban azt is jelenti, hogy legyőz, elpáhol), és elindul megleckéztetni a világot. Aztán kap pár pofont, elüti az autó és kiderül nem is olyan egyszerű hősnek lenni. Aztán megjelenik két igazi maszkos bűnüldöző Big Daddy és Hit Girl, akik azonban a Pókember, Superman világgal ellentétben kinyírják azokat, akiket meg kell leckéztetni. S mindemellett Hit Girl erősen kiskorú,10-12 éves forma. S ha már itt tartunk, hatásában azért is ütős a Kick Ass 2., mert zavarba ejtően glosszál a drámai/tragikus és a vicces/komikus mezsgyéje között. Egyik pillanatban felnyerítünk a gonosz főhős SM design-ján és a szuperhős avatar nevén (Mutter-bever), aztán meg hüledezünk a hirtelen letaglózó nyakelvágós jelenetben aláfestett halálhörgést hallva (Javier/ John Leguizamo váratlan és sokkoló elmúlása, aki egyébként kétségkívül az opusz legszimpatikusabb szereplője. Volt.)
Én nem olvastam a képregényt (Hit-Girl), bár meglehet, hogy az osztatlanabb sikert aratott volna nálam. A KIck-Ass 2-t nem tudom hova tenni, még ha tudom is, hogy a valóságot berántó kontextusa mellett is eltúlzott, és egy pillanatra sem szabad komolyan venni. De érdekes volt abból a szempontból, hogy Hit Girl például mennyire élvezi szinte gyerekként mások halálát. Mindy-t Chloë Moretz játssza, aki azóta Hollywood aktuális üdvöskéje lett. Minden kétséget kizáróan szuggesztív és szinte elbűvölő jelenség, de az tény, hogy a premier plánokban kicsit már túl sok belőle a száj. (Említett szerve ugyanis önálló életet él a vásznon, és a fontosnak szánt dialógusok alatt is csak arra tud koncentrálni az ember, hogy miért kell ennyire nonstop mozgatni valakinek az ajkait, ha semmi érdemlegeset nem mond vele…) Mindazonáltal karakán kis csaj, hallunk még felőle, az ziher.
A másik érdekes kérdés (amit Millar sokszor feszeget) a média hatalma. Élesen fókuszál arra a teremtett képregény világaiban, hogy hogyan csinál valakiből a tévé (vagy haladva a korral: a facebook, twitter, youtube, stb…) hőst. Mint írtam, ez létező jelenség és akármennyire bénák a valódi maszkos hősök, a média szereti őket. A Ha/Ver 2. önmagában is nézhető, bár ahhoz, hogy jobban azonosuljunk Mindy Macready motivációjával, érdemes belenézni az előző rész – főleg az apja (Nicholas Cage) halálát bemutató - jeleneteibe. Azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy a rendező (Jeff Wadlow) mintha kicsit kapkodna fűhöz-fához, és nem tudná eldönteni, hogy a Nagy Előd, Tarantino nyomdokaiba lépjen-e, vagy még lavírozgasson a saját etika filmes formanyelvének kialakításában. A Kick Ass 2. így is egy kurióz comics-zsáner, egyedi a maga nemében, bár kissé elnagyolt. Határozottabb ecsetvonásokkal jobb lenne – s talán jobb is lesz, a következő részben. Az külön bónusz, hogy az olyan felesleges és légüres frázis-konzekvenciák mellett, hogy "Légy önmagad", meg "Ez a való világ!", olyan laza képregény szösszenetek is elhagyják a főhősök száját, mint például "Brü-f*szom-hü!". Az azonban nagy kár, hogy a filmben nem éreztem egyetlen igazán megkapó vagy felemelő jelenetet, szóval elmaradt a nagy katarzis és morális magaslat, ami azért – lássuk be – egy hősös történethez dukálna, még ha percekre is.
Szerintem: 70%
