A magyar turista az észak vagy dél dilemmát követően úgy dönt, hogy nyári vakációra Norvégiába utazik. Előtte azonban érdeklődik, milyen időjárás várható. A megnyugtató válasz után kellemetlen meglepetés éri a skandináv országban. Hideg az idő, esik, fúj a szél. Fölháborodva reklamál, mire a meteorológus közli, hogy csak egy napot tévedett. Tegnap volt nyár Oslóban. Tegnap, azaz rekkenő nyári melegben játszódik Erik Poppe filmje. A színhely a norvég főváros turisták által nem látogatott negyede, a címben szereplő csendes-óceáni sziget neve pedig egyszerre konkrét és elvont jelentésű. Szimbolikusan az a hely, ahol örökké tegnap van, tényszerűen pedig egy kissé lepusztult étterem viseli a nevet, ahol egy dramaturgiai szempontból fontos pillanatban találkoznak a szereplők.
Nem véletlenül emlegettük a nyarat, hiszen a vakáció, a szabadság elmúltával ideje számot vetni, mit is hagytunk magunk mögött. Az amerikai film, pontosabban a mozi válságáról korábban már szóltunk. Sorra buknak meg azok az alkotások, amelyeknek normális körülmények között nem szabadna, sorra tervezik a filmek ismételt, decemberi bemutatóját. Hollywood csak önmaga megújulási képességében bízhat, hiszen ha túlélte a televízió, a videó nézőcsábító hatását, túllendül majd a DVD-korszak pillanatnyilag beláthatatlan következményein is. Igazán nem panaszkodhatnak az európai filmek barátai, hiszen nem múlt el hét, hogy kontinensünk valamelyik országából ne láthattunk volna bemutatót. A kínálat változatossága azonban látszólagos. Az egységesülés folyamata a filmgyártásban sokkal zökkenőmentesebb, mint politikai vagy gazdasági szinten. Mintha valamennyi főiskolán ugyanazt tanítanák. Ha elődeink nem építettek volna egy-egy jellegzetes épületet, díszletelemet a kortárs rendezőknek, a kutya sem tudná megkülönböztetni, hol, melyik országban készült a film.
Erik Poppe rendező valószínűleg arra a kurzusra járhatott, ahol a kaleidoszkópszerű cselekményvezetést okították. Vegyél egy féltucatnyi lelki sérültet. Szinte halljuk az előadónak az utasításhoz fűzött mély értelmű megjegyzését és a hallgatóság elismerő moraját. Helyezd őket az elidegenedett nagyvárosba, és úgy irányítsd a történetet, hogy sorsuk hol összefusson, hol szétváljon. Erik Poppe rendkívül ambiciózus hallgatóként teljesítette a feladatot, s a penzumban megjelölt szereplők számát tucatnyira egészítette ki. A teljesség igénye nélkül vegyük őket sorra. Leon egy pszichiátriai intézet kijáró-bejáró lakója, aki pánikbetegségben szenved, ősi magyar megnevezéssel futóbolond. Egy-egy táv megtétele közben plakátot ragaszt ki, melyen gyermekkori szerelme, Asa látható. A fekete hölggyel tizenegy esztendővel ezelőtt úgy beszélték meg, hogy ma találkoznak a Hawaii étteremben. Nem mellesleg Leon ezen a napon ünnepli huszonötödik születésnapját, s erre az alkalomra kiengedik a börtönből bátyját, Trygvét, akit fegyveres rablásért ítéltek el. A konfliktus abból fakad majd, hogy Trygve nem akar visszamenni a börtönbe, és nem akar elmenni a Hawaii étterembe sem. Inkább újra bankot akar rabolni. Van egy házaspár, akinek gyereke születik. Sajnos, a kisfiúnak szívelégtelensége van, s kilencszázezer koronába kerülne az amerikai műtét. Ez norvég viszonylatban is óriási összeg, s az elkeseredett, mindenre kész apa nyilván a bankban fog találkozni Trygvével. Szerepel még többek között két gyerek, akiket anyjuk szintén tizenegy évvel ezelőtt hagyott el. Az apa halála után az anya újra felkarolja őket.
A rendező járt még a modern filmművészet mesterei című előadás-sorozatra is, ahol megismerkedett Wim Wenders Berlin fölött az ég című kötelező opuszával, valamint a légy boldog, különben agyonverlek típusú francia filmekkel. A plakáton látható fekete Asa posztmodern gesztusként fehér, szőke hölgyként tér vissza Leonhoz, akivel a néző csak a pánikszerű menekülésben tud azonosulni.
