Fáradékony a szórakoztatásban a másik nyári opusz is, a Fejcserés támadás. Amolyan időjárásfüggőnek látszik: kánikulában elmegy. Olyan vígjáték két fekete bőrű színésszel a főszerepben, amely ugyan igyekszik kilépni a "négerhumor" lelombozó kliséiből, de ez hol sikerül neki, hol meg nem. Kalandvígjáték lenne, de nem igazán jó, mert nem mer lemondani az erőszakos csiklandozásról. Klasszikus motívumból indult ki a forgatókönyvíró-rendező George Gallo: egy nagyon gazdag ember a sors játékos iróniájából nagy bajba sodródik, s hogy a félreértést tisztázza, majd hogy mentse a bőrét, elemeli egy ágrólszakadt fickó személyazonosságát. Az ágrólszakadt azonban nem tágít mellőle, a történet lényegében egy nagy menekülés a vélt és valódi bérgyilkosok elől. Kettőjük krimivel, lelepleződésekkel és többszörösen megcsavart szerepjátékokkal tarkított közös menekülőútja semmivel sem árnyalja jobban figurájukat és karakterüket, mint amilyennek az első pillanatokban mutatta őket a film. Egyik kaland jön a másik után, egyik üldözőt követi a másik, az érdeklődést legfeljebb az tartja ébren, hogy már maga a néző sem igazodik el rajta, hogy ki kicsoda, ki kit miért akar kinyírni, ki kinek adja ki magát, hiszen csak annyi tudható biztosan, hogy nem az, aki. Legfeljebb meglepődünk, ha mégis.
