zene: Víctor Reyes
vezényel: Adam Klemens
kiadás éve: 2014
kiadó: MovieScore Media
játékidő: 32:22
Víctor Reyes nevét a 2010-ben bemutatott Élve eltemetve kapcsán jegyeztem meg, s azóta is sikerült már jó pár alkalommal felhívnia magára a figyelmet, így azon európai komponisták közé sorolom, kiknek munkássága iránt egyre élénkebb érdeklődést mutatok. A spanyol zeneszerző számára egy olyan különleges lehetőség nyílott a 2013-ban forgatott, ám csupán az azt követő évben bemutatott Hibátlan előadásra vonatkozó felkéréssel, ami minden pályatársa álma: a score nem alárendelt szerepet tölt be, hanem éppúgy fókuszban van, mint a helyszín vagy a színészek. Reyes mindezt az alábbiak szerint foglalta össze:"Általában egy filmnél a zene a szereplők érzelmi állapotát próbálja kifejezni. Rávezeti a közönséget, hogy az egyes karakterek hogyan viszonyulnak a történethez, megpróbálja érzékeltetni, mi játszódik le bennük. Ezekben az esetekben segít a közönségnek a látottak megértésében, miközben a képek és a párbeszédek jelentik az akciót. A Hibátlan előadás során azonban a versenymű az akció, jelentős része a drámának, és úgy kell tűnnie, mintha egy valódi koncertet hallanánk, valódi zeneszerzővel. Most a kép és a párbeszéd segít a megértésben, mert maga a zene az akció."
Minderre Az utolsó ördögűzés második részét, valamint a szintén zene körül forgó Whiplasht is jegyző Damien Chazell forgatókönyvíró biztosított lehetőséget azzal, hogy olyan thrillert vetett papírra, mely egy komolyzenei koncert közben zajlik. Az Eugenio Mira által rendezett mozi nemcsak az elkövető és célpontja közötti macska-egér játékra épít, hanem a kiszolgáltatottságra, valamint csekély mozgástérre, éppúgy, mint A fülke, az Ördög, illetőleg a már említett Élve eltemetve, csak ezúttal nem egy telefonfülke, egy lift vagy egy koporsó határolja be főszereplőnk mozgásterét, hanem a színpad, azon belül pedig a zongoraszék. A történet középpontjában a leküzdhetetlen lámpaláza miatt visszavonult ifjú tehetség, az Elijah Wood által megformált zongorista, Tom Selznick áll, akit a nagy visszatérése közben sakkban tart egy mesterlövész (John Cusack): ha félbeszakítja az estet vagy egy hangjegyet eltéveszt, Tom és a közönség soraiban ülő szerelme (Kerry Bishé) meghal...
A direktor és Reyes a munkálatok során könnyedén szót értettek egymással, mivel Mira a rendezés mellett olyan mozikhoz is készített score-t, mint például az Időbűnök című spanyol thriller. Tudták, hogy a zenének úgy kell együtt élnie a cselekménnyel, hogy közben valódi koncertélményt biztosít a néző számára. A duó megannyi hangversenyt tanulmányozott, ám elsősorban Csajkovszkij- és Rahmanyinov-darabok voltak terítéken, mivel a filmben Selznick egykori mentorának tiszteletére tér vissza, aki kortárs zeneszerző volt. "Egy igazi versenyműre volt szükségünk, amely esztétikailag és zeneileg egyaránt hihető. Úgy kell hangoznia, mint egy klasszikus koncertnek különböző témákkal, variációkkal, expozíciókkal. Zongoraversenyeknél igen gyakori a háromtételes tagolás" - mesélte a komponista, akinek ezzel párhuzamosan a cselekményszálra és a főszereplőben lejátszódó érzelmek közvetítésére is ügyelnie kellett. A mozi gerincét is ez a trió alkotja, melynek felvonásai kézenfekvő elnevezést kaptak: "Grand Piano Concerto - 1st Movement", "Grand Piano Concerto - 2nd Movement", valamint "Grand Piano Concerto - 3rd Movement". A forgatások során ezeknek még csupán a demó változata volt kész, így a filmbéli zenekar azt játszotta, a végleges verzió pedig később született meg a "La Cinquette"-re keresztelt zongorajátékkal egyetemben, mely utóbbi az egyetlen olyan mű, amely nem nyerte el a tetszésemet. A legmozgalmasabb, legjobbra sikerült tételnek a "Grand Piano Concerto - 1st Movement"-et tartom, amely az elején még hagyományos hangversenydarabnak indul, idővel azonban felvérteződik a veszély, a fenyegetettség és a tehetetlenség zenei szimbólumaival - és a másik két szerzemény sem sokkal van lemaradva ettől. Itt emelném még ki a vágó, José Luis Romeu munkáját, amely nemegyszer igen szembetűnő, mivel a kulcsfontosságú jelenetek a muzsika tempójára lettek összeállítva, ami plusz értéket ad a filmnek - különösen a "Grand Piano Concerto - 2nd Movement" előadása közbeni sms-írással, illetve egy gyilkossággal kapcsolatos képsorok ragadtak magukkal.
Ám Reyes bármennyire is remek munkát végzett a versenyművel, engem a nyitányként szolgáló "Grand Piano Main Titles"-szel varázsolt el annyira, hogy nálam 2014-ben messze ez volt a legtöbbet hallgatott track. Mire a film megtekintéséhez értem, már betéve ismertem ezt, ám mégis tudott új élményt nyújtani a főcím alatt azzal, hogy e lendületes és vészjósló darab olyan, nyugalmat sugalló képek sorozata alatt csendül fel, amelyeken a Wood karaktere által megszólaltatott zongora részletei láthatóak - hasonlóan zseniális ellenpontozást láttam korábban az Ördög nyitójeleneténél, ahol Fernando Velázquez szintén dinamikus dallamokkal vértezte fel a szokványos városképeket. "Mindössze pár nappal a határidő lejárta előtt írtam meg. Úgy gondoltam, jó ötlet, ha a nyitótéma eltér a koncerttől, és a thrillerek zenei világának stílusában mutatja be a valódi főszereplőt, a zongorát" - avatott be elképzelésébe Reyes az egyébként egyetlen olyan tétele kapcsán, amely nem source musicként van jelen a filmben. A korongra ugyan nem került fel, azonban a score-hoz hasonló szerepet tölt be a "Sometimes I Feel Like a Motherless Child" című dal, amelyet a filmben Selznick párja ad elő, a valóságban azonban nem az őt megformáló Bishé tolmácsolásában hallhatjuk, hanem Alice Elláéban - ehhez egyébként a produkció népszerűsítésére klipet is forgattak az ifjú énekesnővel.
A MovieScore Media által megjelentetett kiadványra (amely CD-n éppúgy elérhető, mint digitális változatban) a fent leírtak eredményeként Reyes összes ide vonatkozó muzsikája felkerülhetett: "Az albumon található zenénél egy hangjeggyel sem írtunk többet" - szögezte le röviden. Ugyan az alig több mint félórányi játékidő nem tűnik túlzottan hosszúnak, a darab töménysége okán viszont úgy vélem, ez az időtartam ideális ahhoz, hogy még átlátható maradjon a kompozíció.
