Ausztrália messze van, így az ottani filmek is lassan jutnak el hozzánk: Az én házam, az én váram-nak is három év kellett, hogy a hazai vásznakra kerüljön, holott hazájában, s azon kívül is nagy sikerrel vetítették. A siker titka pedig, hogy a film vérbeli vígjáték, a műfaj minden finomságát felhasználva, s amellett, hogy nevettet, egy kissé érzelgős is (persze a jó ízlés határain belül), s még mondanivalója is van. A történet a számtalan filmből ismert alapállás: a milliárdosok céljaik érdekében el akarják venni a kisember otthonát. A kisember (Darryl Kerrigan) családjával Melbourne külvárosában él, saját maga építette-csinosítgatta házában. Egy repülőtér szomszédságában. Nagyfeszültségű vezetékek alatt. De az otthonában. S ezt veszélyeztetik a befektetők, kik bővíteni szándékoznak a repülőtér kifutópályáját. Ami pedig elevenébe vág a családnak. Mert ez a család különleges a maga nemében: egyszerű, tanulatlan, néha-néha buta, de jóindulatú, mindennek örülő, s legfőképpen egymást szerető. Darryl, az apa autómentős, legfőbb büszkesége borzas barbibaba lánya és maga építette háza, biliárdterme, valamint négy agara. Sal, az anya kreatív háziasszony: folyton a lakást díszítgeti, s fürdik férje dícséreteiben. Tracey, a borzas barbi a család büszkesége, felsőbb iskolát végzett, fodrász. Dale, a legkisebb fiú, aki mindenütt ott van. Steve, a középső fiú, kinek fő foglalatossága apróhirdetések böngészése - jutányos vétel reményében, mindegy miről legyen szó. Wayne, a legidősebb fiú, börtönben van, egy elfuserált rablás miatt.Egy nagy család, hétköznapi dolgokkal, melyeknek mindannyian roppantmód örülnek. Ez az öröm pedig maga a feltétlen pozitív gondolkodás. S mindennek színtere a házuk, az otthonuk ami veszélybe kerül, ami számukra nem csupán egy ingatlan. Darryl pedig nem hagyja magát, szembeszáll a milliárdosokkal, a hatóságokkal, végső soron magával az állammal. S segítői is akadnak, hiszen ha Az én házam, az én váram, akkor soha semmit nem szabad feladni...
A film azon ritka vígjátékok közé tartozik, mely nem csupán egy síkon mozog, poénjait több oldalról építi. Megjelennek a szóviccek, a helyzetkomikum, a vizuális geg, a durva poén, s még sorolhatnám. Ez pedig nagy erénye a filmnek, mondhatni, hogy ez teszi a maga nemében jó vígjátékká. Mintegy összegzi a világ különböző részeinek humorát, s vígjátékkészítő hagyományait. Megjelenik az angolos fahumor, a franciás esetlenség, és az amerikai harsányság is. Szinte nincs a filmnek lankadó része, a dolgok mindig fokozhatók, mindig továbbépíthetők. S minden poén, minden történés könnyen "átjön", hiszen olyan tulajdonságokat ismerhetünk fel, olyan dolgokat láthatunk, amik bennünket is körülvesznek.A filmet egy Ausztráliában ismert tévés csapat készítette, a "Working Dog" (szinte a forgatókönyvtől a forgatásig), kik korábban nagy rutint szereztek TV-s sorozatok és show-műsorok készítésében. Az én házam, az én váram az első játékfilmes próbálkozásuk, amit minimális pénzből, alig tizenegy nap alatt forgattak. Ám vélhetően a TV-s munka során szerzett tapasztalatoknak-, s a remek forgatókönyvnek köszönhetően, a film nagy siker lett. A jó móka mellett az alkotók még némi üzenetet is csempésztek a filmbe: fontos a szerető, összetartó család és az otthon, s ha ez megvan, nem érhet semmi baj.
