Első jelenet: kívánatos filmrendező-növendék a bárban pasijával iszogat. Észrevétlen fehér port kevernek vörös italába. Második jelenet: a lány meztelenül fekszik egy mocskos fürdőkádban. Nyakig jég borítja. Az oldalán seb éktelenkedik. Felébred, körülnéz. A kockás műmárványon emberi, feltételezhetően az ő testéből származó szervek. A másik helyiségben egy alak tesz-vesz, aztán észreveszi, hogy a lány feléledt. Beszalad. A lány kiugrik a kádból, az ablakon át próbál menekülni. Kívülről farkaskutya vicsorog rá. Őrzője elkapja a lábát, vissza akarja húzni. A lány sikít. Az ablak bezárul, levágja a lány fejét, amely a kutya elé esik. Az ablakpárkányról vér csöpög. A kutya lakmározni kezd. Hosszan, közelről. Itt jöttem ki.
Pedig őszintén mondom, nem "úgy" ültem be a filmre. Tudtam, hogy horror van műsoron. Szeretem a végletekig feszített lélektani poklot. Mesteri ijesztgetésekre, váratlan képi és dramaturgiai fordulatokra vártam. Kevesebb lelkesedéssel ugyan, de bizonyos mennyiségű vérre, esetleg némi aberráltságra is számítottam. És nem kívántam semmi esztétikust, intellektuálist. Olyan eszményi befogadóként ültem le a székemre, amilyenre csak a pénzéhes producer vagy a frissdiplomás pszichiáter vágyik.
Most pedig itt ülök, megfürödve, sőt duplán megfürödve. Egyrészt nem értem, hogy lehet ilyen öncélúan használni a képi agresszivitást. Én az ilyentől nem tudok megijedni, legfeljebb rezignáltan megállapítom, hogy az első jelenet dramaturgiája nem volt túl fantáziadús. Mindemellett a nő klisé-szépségének, a szánalmas díszletnek és más gagyifilm-attribútumnak köszönhetően egy pillanatra sem igéz meg a valóság illúziója, így még csak el sem hányhatom magam. Ilyen nincs. Nem tudom elképzelni azt a hideg racionalitással megtervezett filmforgalmazói stratégiát, ami ennek a filmnek a létét igazolhatná. Ilyen tömény primitívséggel egy nézőt sem lehet megalázni. Másrészt meg vagyok fürödve, mert nekem erről a filmről valamit írnom kell.
Filmről az ember, hacsak nem egy Para-Kovács, látatlanban nem ír, de úgy éreztem, nincs az a szerkesztői szigor vagy egzisztenciális kényszer, ami egy perccel is tovább a mozi székében tarthatott volna. Végső kétségbeesésemben megírtam ezt a szöveget, de a legkomolyabban kérem azon kedves olvasókat, akik végignézték a filmet, hogy cikkhonorom fejében fejtsék ki (ne több mint egy flekkben, 1600 karakter), mi volt ez? Mire jó ez? Jó ez?
