True story

Az elmúlt hetekben több garantáltan igaz, megtörtént eseten alapuló, egyetlen nagy kaliberű alak köré épített film torlódott egymásra. Ilyen a Vadon, az Amerikai mesterlövész, A mindenség elmélete és a Louie Zamperini életét feldolgozó Rendíthetetlen is – nem mellesleg mindegyik bestseller könyv volt a megfilmesítés előtt -, és az ilyen történeteknek a számos előny mellett van pár hátránya is, de erről majd később. A kevéssel a film elkészülte előtt elhunyt Zamperini olasz bevándorló családba született, az elkallódástól a sport mentette meg fiatalon, és olyan jó volt, hogy még a berlini olimpiára is kijutott – teljesítményére Adolf Hitler is felfigyelt, bár ez az epizód nem került bele a filmbe, talán mert nem könnyű jó Führer hasonmást találni. A II. világháború kitörésekor hősünk a légierőbe jelentkezett és bombázótisztként szolgált a Csendes-óceánon, majd több éles bevetés után lezuhant az óceán közepén. A legénységből rajta kívül csak ketten élték túl a balesetet, és 47 napig hánykolódtak a nyílt tengeren, míg egy japán hadihajó ki nem halászta őket. Az ezt követő fogság a korábbi megpróbáltatásokat is felülmúlta, és az egyik fogolytábor borzalmasabb volt a másiknál, de ahogy arra az angol cím is finoman utal, Louie Zamperini megtörhetetlen maradt.

A pályáról a táborba

A Rendíthetetlen sportfilmként indul, majd kifejezetten izgalmas háborús dráma lesz parádés légi ütközettel, aztán a nyílt tengeren a Pi életéhez hasonló túlélőfilm lesz, hogy végül az olyan klasszikus hadifoglyos darabokhoz soroljon be, mint a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence, A nagy szökés vagy a Híd a Kwai folyón. Ennyi műfajváltás lebonyolítani komoly kihívás, de Angelina Jolie, aki a jelek szerint vonzódik a háborús közeghez – lásd első filmjét, a Boszniában játszódó A vér és méz földjént – az első három negyedet tulajdonképpen jól vezényli le. Az talán természetes, hogy a ritmusváltások nem mindig hibátlanok, hisz nem képzett rendezőről beszélünk, de Jolie beleszületett a szakmába, és láthatóan sok mindenhez van érzéke, például a vezető operatőr kiválasztásához, és Roger Deakins csodákra képes. A fogságban töltött rész azonban sok szempontból is nagyon billeg. Zamperinit és túlélő társát először egy trópusi szigeten tartják fogva, ennek rémségét még jól érzékelteti a film, ám amikor átszállítják őket Japánba, már nehezen tartja meg ugyanezt a feszültséget, a nagy csúcspontot pedig egyszerűen elrontja. Kicsit olyan ez, mint az Amerikai mesterlövész drámai jelenetében a kilógó lóláb, a főhős kezében tartott műbaba, csak sokkal rosszabb. Nem akarunk spoilerezni, de Jolie egy krisztusi jelenetet komponál, ami pár másodpercig talán működik, majd olyan kínos giccsbe torkollik, ami megmagyarázza, miért nem kedvelik ezt a filmet a kritikusok. Lábjegyzet: élete késői szakaszában Zamperini Billy Graham prédikátor hatására megtért és mélyen vallásos lett – ezt a tényt akarja a rendezőnő visszakanyarítani a sztoriba.

Élő szobor 

Louie Zamperini élete, amelyet aztán Laura Hillenbrand írt meg egybehangzó állítások szerint rendkívül izgalmas könyvében, egyedülálló volt. Miért is vitatkoznánk ezzel. Ha ezek után érdemesnek tartották ezt az életet megfilmesíteni, akkor ezt az embert csakis igazi hősként, makulátlan jellemként mutathatják meg, ezt várja a hátrahagyott család, az amerikai nép és sokan mások – én speciel nem. Egy hibátlan ember valahogy kevésbé izgalmas, mint egy gyarló társa, mert mindig tudjuk, mit fog tenni: csakis azt, ami helyes. Ez történik itt is, és olyan, mintha a film szobrot állítana saját főszereplőjének, ám szerencsére ezt a főszerepet egy nagyon tehetséges, nálunk még ismeretlen, de felkapott fiatal angol színész, Jack O'Connell játssza. A remek színészválasztást is Angelina Jolie számlájára kell írnom, mert O'Connell fantasztikus, minden rezdülése jó, csakhogy a rendezőnő és a forgatókönyv, amit különben a Coen testvérek, Richard LaGravenese és William Nicholson jegyeztek, nem épít köré olyan hiteles mellékszereplőket, akik igazi partnerei lehetnének. Az ő makulátlan Louie Zamperinije egyedül van, így nincs valódi mélysége, és ez különösen a fogolytáborban igaz, ahol mindenki rongyos biodíszletnek hat, és egyetlen funkciójuk, hogy csodálattal tekintsenek a rendíthetetlen főhősre. Ez komoly hiba, ahogy a csúcsjelenet elbaltázása is az, de a film egésze őszinte és sokszor nagyszabású, és egy olyan történetet mond el, amit érdemes elmondani.

Kinek ajánljuk?
- Akik mindig ráizgulnak a háborús filmekre.
- Akik rendezőként is kíváncsiak Angelina Jolie-ra.
- Akik szeretnék megtudni, miért tartják olyan nagyra Jack O'Connellt.

Kinek nem? 
- Akik szerint Angelina Jolie nem lehet a női Clint Eastwood.
- Akik unják a háborús filmek pátoszát.
- Akik Japánnak szurkoltak a háborúban.

7/10