Orosz Dénes kisjátékfilmjéből árad a Richard Curtis írói (és immáron rendezői) munkásságából ismert keserédesen szellemes, bájos hangulat, de eszünkbe juthatnak Woody Allen sziporkázóan önreflexív, analítikus párbeszédei is.
A Melletted nem esemény-, hanem szövegközpontú film, a képek is elsősorban háttérként szolgálnak a párbeszédhez. Orosz Dénes rendezőként visszafogottan, pontosan dolgozik, ötletes megoldásokkal dobja fel a dialógusfolyamot. Kihasználja a mozgókép nyújtotta lehetőségeket, de nem ?virtuózkodik? a történet feszességének rovására. Mini kamaradráma ez a javából, kisebb átalakításokkal színpadon is elő lehetne adni ? persze ha volna igény ilyesfajta minimáldrámákra.
Az író-rendező több interjúban is elmondta, hogy hozott anyagból dolgozik, talán ezért is lehet a szöveg olyannyira életszerű, mindamellett, hogy egyértelműen érezhető mögötte a mérnöki pontossággal kidolgozott dramaturgiai háttér.
Az egyetlen gyenge pont az alaphelyzet ? a konfliktus oka. Miután elmerültünk a fiatal pár kapcsolatának legintimebb részleteiben, kiderül, hogy a lány által kihallgatott telefonbeszélgetés egy kettejük között régóta fennálló ellentét miatt hangozhatott el. Kitti (Tompos Kátya) ugyanis a mindenre kiterjedő őszinteség híve, míg András (Mészáros Béla) inkább az apró hazugságok és/vagy elhallgatások boldogságteremtő/megtartó erejét bizonygatja. Ez az ellentét nyilván könnyen vezethet drámai konfliktushoz, amelynek a kirobbantásához azonban ? érzéseim szerint ? kicsit megalapozottabb katalizátor dukál. Nehezen hihető ugyanis, hogy az esküvője előtt egy héttel a vőlegény olyan akcióval próbáljon érvelni a ?kegyes hazugság? létjogosultsága mellett, amellyel párkapcsolatát veszélybe sodorja. Meg lehet ezt magyarázni persze, de jobb lenne, ha egyáltalán nem szorulna magyarázatra, ha teljes természetességgel simulna bele az eddig olyan szépen felépített előtörténetbe.
A hazugság és az igazság összecsapásában ezúttal győz az igazság, ami nem jelenti azt, hogy a problémák megoldódnak, vagy direkt módon kimondatik bármiféle ítélet, erről Orosz Dénes nagyvonalúan lemond. Egy jól irányzott gesztust állóképbe sűrítve fejezi be filmjét, mintegy összegezve a helyzet komikus és tragikus vonásait.
Ezzel a vállaltan könnyed ? nyilván nem mondanivalótól mentes ? közönségfilmmel az író-rendező 2006-ban elnyerte a Diákzsűri kisjátékfilmes különdíját, és lehetséges, hogy a 2008-as Szemlén ? a hasonló témájú Polygamy című filmjével ? már a nagyjátékfilm kategóriában indul. Hogyha ennek a kisjátékfilmnek a színvonalát másfél órán keresztül tartani tudja, akkor a Polygamy egészen biztosan nem lesz érdektelen.
