A gasztronómia és a szerelem tulajdonképpen kézenfekvő összekapcsolása szinte már egy új, önálló alműfajt jelent a romantikus komédiákon belül, annyi példát lehetne hozni rá. Eme friss, svéd darab például, egyfajta fúziós degusztációs menüként, szinte minden eddigiből merít, az összhatás mégis harmonikus, selymes és összetett, minden különösebben bántó utóíz nélkül.
Kezdetben
Az emberiség hajnalán természetesen még nem volt ekkora respektje a táplálkozásnak, mint manapság. Ha volt mit, akkor evett az ember. Ha sikerült vadat ejteni, akkor húst, ha nem, akkor csak bogyókat, magvakat és gyümölcsöket, amit az asszonyok összekapirgáltak. Valljuk meg, ebben a menüsorban még nem sok helyét találjuk annak a varázsos, gyertyafényes, romantikus vacsorának, amit néhány tízezer évvel később, mondjuk egy tengerparti naplementével a háttérben költünk el szívünk hölgyével/lovagjával. Eddig a szinte ragadósan szentimentális pillanatig azonban még sok mócsingos húscafatnak, ízetlen kásának kellett lecsusszanni az ember torkán. Az első jelentéssel is bíró étkezések a valláshoz, illetve a szórakozáshoz kötődnek. A szent áldozatok rituális elfogyasztása bizonyos lelki vagy szellemi tartalommal, míg a háborús győzelmek, vadászatok és egyéb népünnepélyek orgiasztikus lakomái az érzéki, testi bujasággal ruházták fel, illetve társították az addig szimplán szükséges létfenntartásként funkcionáló evést. Az emberi társas kultúra körülbelül a XVIII-XIX. századra jutott el arra a szintre, hogy egy-egy táplálkozás akár intim, bensőséges társasági eseménnyé finomodhasson. Azóta minden romantikus lélek ábrándozik egy gyertyafényes, pezsgős vacsoráról...
[img id=487566 instance=1 align=left img]Mára azonban
mindez már üzletté is vált, a gasztronómia a kultúra, az idegenfogalmi ipar, az irodalom és például a film szerves részévé vált. Egy fent jelzett kétszemélyes vacsorát bárki, bárhol a világon és bármilyen menüsorral megrendelhet X pénz+áfáért, miközben másutt éppen a mindennapi étkezés hiánya jelent elfogadhatatlan, súlyos problémát. A fejlett, fogyasztásra épülő társadalmakban azonban az étkezés inkább egyfajta életminőség mércéjévé vált, nem csupán a létfenntartás eszköze (holott természetesen az is). A svéd társadalom márpedig igen fejlett és igencsak a fogyasztásra épülő társadalom. Nem véletlenül van annyi Michelin-csillagos és/vagy Gault-Millau szakácssüveges étterem, ahol a tehetős svéd átlagpolgár méregdrága és igen hosszú nevű ételköltemények között vallhat szerelmet élete/estéje párjának, vagy pusztán ízlelgetheti neves séfek műalkotásként funkcionáló ételeit, miképpen egy színházi vagy operaelőadást, egy kiállítást, egy jó könyvet élvez. Az igazi szerelem receptje című svéd film bájos főszereplőjének is minden vágya, hogy egy ilyen éttermet vezessen, végig is járta az ehhez vezető, hosszú utat, minden tudása, tehetsége megvan hozzá, csak a szerencse hiányzik. Egy véletlen, vicces találkozás a rettegett étteremkritikussal azonban talán meghozhatja azt is...
Szerelmi háromszög, családi dráma
A baj csak az, hogy Agnesnek (Rakel Wärmländer), főhősünknek régóta tartó, bonyolult kapcsolata van egy rockzenésszel, akinek étkezési kultúrája (sör és hotdog, ketchuppal) nem igazán passzol Agnes szinte mániákusan szeretett szakmájához, a gasztronómiához. A zenész le is lép hamar egy nagymellű szilikoncicával, éppen akkor, amikor Agnest katasztrofális körülmények között, menő munkahelyéről is kirúgják. A lány bánatában betonrészegre issza magát és tévedésből az egy emelettel lejjebb levő lakásba próbál behatolni, akinek tulajdonosában, egy elfogódott, kissé zavarban lévő fiatalemberben a Lola művésznévre hallgató, rettegett étteremkritikusra ismer. Ismerős a klisé. Teresa Fabrik rendező Kajsa Ingemarsson bestselleréből írt filmje azonban harmonikusan keveri ezt más, máshonnan ismerős klisékkel, a szerelmi három-, sőt majdnem négyszöget Agnes családi szálával idekevert szomorkás drámával, valamint az étteremalapítás, majd majdnem bukás, de aztán a körülmények szerencsés együtthatása folytán mégis felívelő karriertörténetével. Ezen alapanyagokból összeállított, merészen fűszerezett menüsor aztán, némi tejszín hozzáadásával, valamint néhány csepp citromlével (!!!) megbolondítva tartalmazza a címbéli receptet is.
Kóstolás
Ami rögtön szembetűnik, hogy a menü (tehát a film) jól néz ki. Szépen fényképezett ételremekek, valamint IKEA-katalógusból ízlésesen berendezett díszletek között bonyolódik a történet. A skandináv színészek híresen biztos "alapanyagok". Az itt szereplők nem különösebben markáns jelenségek, de hibát sem találunk játékukban. A bevezető előétel harsány, ritmusos burleszkje után a "primi piatti" kissé bő lére engedett, ízetlen, bár tartalma miatt elengedhetetlen lötty. A "secondi piatti" viszont már hibátlan, mind ritmusában, mind ízesítésében, ízléses és ízes, tökéletes állagú (tehát nem cseppfolyós, de nem is rágós, darabos) romantika. A desszert pedig habos. Az Ízlések és pofonok keveredik itt Bella Martha ízorgiájával, L'ecsó humorával, a végén Csokoládéval. Könnyű, nyári vacsora, ha nem vagyunk túl éhesek.
Kinek ajánljuk?
- Gasztobloggereknek és gasztroblogok olvasóinak.
- A romantikus komédiák kedvelőinek.
- Akinek az evés többet jelent a burkolásnál, a flamózásnál és a "bedobunk majd valamit"-nál.
Kinek nem?
- Azoknak, akik azért utálják a menő éttermeket, mert mindig "koszosan" hozzák ki a tányért.
- Azoknak, akiknek bőven megfelel ebédre a zacskós leves, porkrumplipürével és teszkós csirketallérral.
- Azoknak, akik éhesek.
6/10
