A sok Király, yuppiek, macsók, csimbik, buzi kurvák, gengszterek, security őrök, bankrablók, s a bűvkörükben élő szélhámosok és holdjáró cipős kiscsajok népes gyülekezete egyre gyakrabban vonul fel napjaink magyar filmjeiben. Nem véletlenül, hiszen egy olyan esemény körül asszisztálnak, mely nagyot lendíthet a magyar filmtörténet szerencsekerekén. A magyar művészfilm vérfrissítés végett egy ideje boldogan kötne házasságot a nyolcvanas évekre csaknem kihalt, aztán a kilencvenes évek végére mesterséges újraélesztéssel feltámasztott magyar kommersz filmmel, ám e kísérlet ritkán sikeres.
Napjaink antihősei kétbalkezes maffiózók, nyúlszívű biztonsági őrök, szórakozott bankrablók, ügyetlen bérgyilkosok. Hol van már a hajdani vegytiszta műfajú gengszterfilmek etikája, melyben mindenki profi volt, még az áldozat is. A mai filmeket ezek hajdani nézőiről készítik, leginkább olyanokról, akik fejében végleg összekeveredtek a kiszuperált alvilági mozihősök cselekedetei, s e felejthetetlen fejlövéstől most céljukat vesztve, kóvályognak a való világban. Ezen filmek ősatyjaként Quentin Tarantinót szokás megnevezni, aki a B szériás amerikai kommerszből épített posztmodern légvárakat, magyar elődként pedig említsük például Szomjas Györgyöt, aki pesti szocióval már kilencvenkettőben trágyázta a magyar művészfilm virágágyásait (Roncsfilm).
Az utóbbi években a nagy magyar macsó-világ megfilmesítésére vállalkozott a művészfilm néhány nagy örege is, akik lemondtak arról, hogy saját megdermedt művészetük szobraivá váljanak. Jancsó fiatalokat megszégyenítő frissességgel készíti új, fekete humorral és öniróniával teli filmjeit (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Anyád!... a szúnyogok, Utolsó vacsora az Arabs szürkénél), s Grunwalsky - a Veled is megtörténhethez hasonlóan - vészesen lecsökkentette az ő filmje után még megnézhető más filmek számát (Kicsi, de nagyon erős 2). Ők azok, akik nem szégyenkeznek tanulni az új nemzedéktől sem, ahonnan gyűjteményünk legeredetibb darabjait húzhatjuk elő: például az Óz, a nagy varázslót (Stefanovics-Végh-Kálmánchely), a Nincsen nekem vágyam semmit (Mundruczó Kornél), s a Beszélő fejeket (Fliegauf Benedek). Ezek a fiatalok mellesleg az utóbbi évek filmszemléinek kisjátékfilmes, első filmes vagy kísérleti filmes díjazott alkotói is, többnyire huszonévesen önálló stílussal előálló emberek. De említhetnénk a Tarantino felől építkező Ponyvapottingot, mely a Ponyvaregény, a Trainspotting és a Veled is megtörténhet című brutál kultfilmeket főzi egybe, s az agyonhallgatott dunaújvárosi ínyencséget, a Sosem volt Glóriát, mely minden hibájával együtt az egyik legeredetibb és legspontánabb játékfilm volt a 2001-es filmszemlén. S felvetődnek még a balfék bankrablós El Nino (Klöpfler Tibor) vagy a kommersz felőli próbálkozások is: Európa expressz, Pattogatott kukorica, Rosszfiúk stb.
És most itt van az I love Budapest, mely világlátásában a Nincsen nekem vágyam semmihez kapcsolódik leginkább, bár annál szolidabb hangvétellel adja elő annak feminin változatát. Illetve méltó utóda a témájában más, de karakterében hasonló Bolse vitának (Fekete Ibolya) s Közel a szerelemhez-nek (Salamon András). Az I love Budapest képileg szépen kidolgozott - a külső felvételekben helyenként Edward Hopper festményeire emlékeztető - film. Yonderboi zenéje meglepően jól egyesül képi világával, melyet Pohárnok Gergely fényképezett, s aki e munkájáért méltán kapta meg a legjobb operatőri díjat az idei filmszemlén. Incze Ágnes ezen ígéretes első nagyjátékfilmjében rengeteg mindent magára vállalt. Nem csak rendezte, hanem írta és vágta is, így hát abszolút szerzői filmről beszélhetünk.
Az I love Budapest olyan könnyedén indul, mint egy Levis reklám, s ezt a könnyed naivitást képes megtartani a későbbi keményebb jeleneteknél is, ami megakadályozza abban, hogy erőltetett, modoros vagy művészkedő legyen. Két farmerszoknyás nő, egy sovány és egy kövér kézen fogva közeledik az országút szélén. Elmegy mellettük egy teherautó, s hatalmas porfelhőt hagy maga után, de őket ez sem zavarja, boldog egyetértésben, céltudatosan mennek tovább. Mint kiderül, a fiatal lány indul itt útjára Budapestre, a Nagy Életbe, ahová barátnője hívja, s anyja kíséri el egy darabig. Vidékről Pestre költözni. Igaz, hogy egy "rövid" ideig majd gyárban kell melózni, de már jól látható, hogy ez a hely mégis csak Eldorádó. "Figyelj! Itt olyan pénzek forognak..., csak meg kell találni a megfelelő pasit, aki bevezet és ehhez nagyon jól kell kinézned" - valahogy így magyarázza a tapasztalt barátnő naiv falubelijének, mire való a szempilla göndörítő. Azonnal elragadja őket valami felszíni csillogás, egy örökös gazdagság kancsal ígérete. És aztán jönnek a csimbi gengszterkék és otromba kidobófiúk, luxuskocsik és baseball ütősök, elit bárok és a nagyon égők. Félő, hogy egész életüket káprázó szemekkel élik majd le e sivatagban.
