Idegenek emberbőrben

  • TóCsa / PORT.hu

Bár az idegen bolygók szülöttei legtöbbször minimum a bolygónk elfoglalását, de inkább elpusztítását tűzik ki céljukul, azért E.T.-nek és Supermannek köszönhetően mindenki tudja, hogy ártalmatlan és barátságos népek is lakják a távoli univerzumokat. Ráadásul olykor akár maguk is nemcsak humanoidok, hanem konkrétan emberek.

Disney móka
Az Escape to Witch Mountain a hetvenes évek közepén az egeres stúdió egyik zászlóshajójának számított a családi filmek tengerében. Kultusza a tengerentúlon részben máig tart, hála a rengeteg televíziós ismétlésnek. A film annyira fontos tagja a Disney panteonnak, hogy a most készült remake-ben még maga Dick Pope, a stúdió mindenható ura is cameo szerepet vállalt. Ő a mozdonyvezető a film egyik leglátványosabb jelenetében. Rajta kívül a stúdió egy másik emblematikus figurája, Garry Marshall rendező is mellékszerepet kapott a filmben, aki már évtizedek óta az egeres cég hűséges alkalmazottja, olyan sikerekkel a háta mögött, mint a Micsoda nő! vagy a Neveletlen hercegnő. Bár alkatánál fogva nem várnánk tőle, de úgy tűnik, hogy Dwayne Johnson (aki tudatosan szakít a pankrátor időkből származó The Rock művésznevével) nem annyira a kőkemény akciófilmekben, inkább a családi akció-vígjátékokban talált otthonra, így a Disney ismét talált magának egy makulátlan előéletű sztárt a főleg gyerekeknek szánt mókázásaihoz.

Családbarát akciózás
Ha már egy mozi főszerepére a kőkemény Dwayne Johnsont szerződtették (akit ugyan a magyar szinkronhangja eléggé kiherél), akkor nem árt őt kihasználni, és telepakolni a filmet látványos akciójelenetekkel. Van itt autós üldözés, barlangi csetepaté egy űrből jött fejvadásszal, menekülés egy miniűrhajó elől a vonatsíneken. Látszik, hogy a látvánnyal nem spóroltak az alkotók, viszont az izgalmakból sokat von le a tény, hogy az egeres cégnél hiába lövöldöznek orrba-szájba, soha senki nem sérül meg úgy igazán. Attól pedig kevesen félünk, hogy valakinek koszos lesz a ruhája, vagy lesz egy horzsolás a fején...

Summa
A Boszorkány-hegy új verziója nem valószínű, hogy a régihez hasonló óriási népszerűségnek fog örvendeni. A sztorija ma már nem mondható túl izgalmasnak, sőt az is zavaró némileg, hogy a papa-mama-gyerekek-kutya idilli családképet túlságosan ráerőszakolták a történetre. Ennek ellenére van az egésznek egy olyasfajta diszkrét bája és sodrása, amitől mégis működnek a karakterek, és magával ránt a cselekmény is, ami minden bugyutasága ellenére az abszolút nézhető kategóriába tartozik. Egy profi gépezet a jól ismert alapanyagokból hozott össze egy profi terméket.

Kinek ajánljuk?
- A plázában mászkálástól megfáradt családoknak.
- Akik szeretnék elhinni, hogy a más univerzumokban megtalálható életformák is emberek.

Kinek nem?
- Akik hisznek abban, hogy ha akciójelenetek vannak egy filmben, ott sérülteket, sőt talán halottakat is kéne látnunk.
- 18 éven felülieknek!


7/10