Időgépből a legszellemesebbet Michel Gondry mutatta be az időgépek bejegyzett fórumán, a moziban. Ez volt Az álom tudományában feltalált egy másodperces masina, amivel G. G. Bernal és C. Gainsbourg vághatott neki a nagy utazásnak: egy másodperc előre, egy másodperc hátra, mintha mi sem történt volna, és valóban nem is történt - a tisztán kivehető derültségen túl - semmi. Ugyanez thrillerben már nem működik, ott mindig beláthatatlan következményei vannak az idővel való kisded játékoknak. Az Időbűnökben a pocakot eresztett spanyol középosztály csúszik el az időutazáson, a módos civil szféra és a tudományos fantasztikum találkozásához pedig nem kell más, mint a műfaj szériatartozékai: a megmenteni kívánt nőszemély és a szórakozott prof. Héctor, a joviális feleség- és telektulajdonos épp csak elkezdte kiélvezni a hétvégi ház előnyeit, amikor a telekhatáron túl egy fedetlen női keblen akad meg a távcső. A kellemetlennek aligha mondható látvány nyugágya elhagyására készteti az alkalmi kukkolót, aki hamarosan a költő is megénekelte nagy sötétlő erdőben, ott pedig egy ügyesen megcsavart, ollócsattogtatós-időutazós thrillerben találja magát. Nacho Vigalondo, ki írója és rendezője is a filmnek, úgy állította be az időgép kerekeit, hogy a szabad idejéből kizökkentett Héctor dinoszauruszok helyett legfeljebb önmagába botolhasson, és az egész kergetőzés két telekből, két autóból és két nőből is kijöhessen. A tervbe vett hollywoodi változatban az ilyesmi nyilván megengedhetetlen, pedig épp ez az időutazásoktól szokatlan szűkösség ad távlatokat Vigalondo filmjének.
