Így forgatták A szürke ötven árnyalata intim jeleneteit

Jamie Dornan szerződésében állítólag az is szerepelt, hogy a pénisze nem látszódhat a filmben.

Minden idők egyik legsikeresebb regényadaptációjáról egyszer már összegyűjtöttünk 10 fontos információt – például,  hogy kik voltak még esélyesek a főszerepekre vagy összesen hány percet tesznek ki a szexjelenetek –, de maradt még bőven érdekesség a forgatásról és a film hátteréről.

10 dolog, amit nem tudtál A szürke ötven árnyalatáról

A film, amit szeretünk gyűlölni – és erre minden bizonnyal meg is van minden okunk, de azért biztos kíváncsiak vagyunk rá, hogy készült. Íme tíz szexi érdekesség a kulisszák mögül!

Trivia

 

  • Angelina Jolie-nak is felajánlották a rendezés lehetőségét, de visszautasította.
  • E. L. James nagyfokú kreatív kontrollt gyakorolt a szereposztástól kezdve a szereplők ruháin át a végső forgatókönyvig - ami szokatlan egy regényírótól, nemhogy egy olyan írótól, akinek egyetlen megjelent műve egy három könyvből álló sorozat. Ez nem kevés vitához vezetett közte és Sam Taylor-Johnson rendező között. Míg Taylor-Johnson egy rugalmasabb adaptációt szeretett volna készíteni, James a legkisebb eltéréseket is megvétózta, és az esetek túlnyomó többségében az ő akarta érvényesült.
  • Seattle-ben játszódik a történet, de a film nagy részét a kanadai Vancouverben forgatták, leszámítva néhány Seattle-ben rögzített városképet.
  • Christian penthouse lakosztálya díszlet volt. Teljes egészében megépítették egy vancouveri stúdióban, kiegészítve az ablakokból látszódó mesterséges seattle-i látképpel.
  • A filmzene jelentős szerepet játszott a hangulat megteremtésében. Ellie Goulding "Love Me Like You Do" című dala, amely később hatalmas sláger lett, kifejezetten a filmhez készült.

Forrás: UIP-Duna Film

 

  • Sam Taylor-Johnson rendező a film esztétikus vizuális világának megteremtéséhez Gustav Klimt festő romantikus és erotikus művészetéből inspirálódott.
  • A színészeknek olyan szerződéseket kellett aláírniuk, amelyekben részletesen rögzítették a meztelen és az intim jelenetek paramétereit. Ezzel akarták biztosítani, hogy mindkét fél komfortosan érezze magát forgatás közben.
  • Dornan szerződésében állítólag az is szerepelt, hogy a pénisze nem látszódhat a filmben. Amikor ez kiderült, a könyv rajongói aggódni kezdtek, attól tartva, hogy a filmkészítők tompítanak a könyv szexuális explicitásán. A félelmük beigazolódott, a filmverzió annyival visszafogottabb lett, hogy Franciaországban például az ottani korhatárbizottság csak 12-es karikát rakott rá.
  • Dornan nagyon szigorú, napi 3 órás edzésprogramba kezdett, amint megkapta Christian Grey szerepét. A színész korábban fehérneműmodell volt, és karban tartotta magát, de ez nem volt elég, mert Grey karaktere a könyv szerint "a férfi szépség megtestesítője". A diétája abból állt, hogy naponta ötször ivott fehérjeturmixot, az elsőt hajnali 4-kor - az éjszaka közepén felkelt, megitta a turmixot, majd visszaaludt. A forgatás alatt úgy tudta megőrizni a hasizmát, hogy naponta több száz felülést végzett.

Forrás: UIP - Duna Film

 

  • A filmben látható szeméremszőrzetet utólag, digitálisan adták hozzá a felvételekhez, mivel Johnson és Dornan a szexjelenetek alatt átlátszó szeméremtapaszokat viseltek.
  • Johnson arra kérte szüleit, Don Johnsont és Melanie Griffithet, hogy ne nézzék meg a filmet.
  • Johnson nyaka megrándult a forgatáson, amikor Dornan az ágyra dobta őt az egyik jelenetben.
  • Ez Anne V. Coates vágó utolsó filmje. 2018-ban, 92 évesen hunyt el. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Arábiai Lawrence (1962), Az elefántember (1980) vagy a Célkeresztben (1993).
  • Nyitóhétvégéjén 85 millió dolláros bevételt hozott a film, többet, mint bármely más női rendező által készített film, megelőzve a 70 millió dolláros Alkonyatot. A rekordot később a Wonder Woman  döntötte meg 103 millió dollárral. Magyarországon 182 ezren látták a nyitóhétvégén, ami a 18-as karikás filmek mezőnyében máig rekord.
  • A 40 millió dollárból készült film összesen 569 milliót termelt a mozipénztáraknál.