Lars (Janus Nabil Bakrawi) élete egyszerű. Lars eladó egy benzinkút boltjában, édesanyjával (Lene Tiemroth) él egyedül. Az anya önző módon birtokolja a fiút: a leszázalékolt asszony Lars minden pillanatát magának követelné. Nem sokan lennénk Lars helyében. Életének kevés igazán szabad pillanata közé tartozik, amikor anyja esténként elalszik, ő pedig nézheti a tévét. De vajon mit néz ma este Lars? Nem a televíziót: a benzinkúti biztonsági kamera felvételét. Ő van rajta, meg két másik ember. A pár aznap tért be a benzinkútba: a fiúnak ugyanolyan órája volt, mint Larsnak, csak éppen kopasz volt. A lány hosszú, szőke hajú, Lars rajta felejtette a szemét. Ezt a jelenetet látja most Lars a képernyőn. Nem kétséges, hogy a szőke lány hamarosan újra fel fog tűnni hősünk életében.
Julie-ről (Trine Dyrholm) nem tudunk semmit szőke haján - és kopasz barátján - kívül. Larsnak azonban nincs is szüksége több információra a lányról, aki egy nap egyedül lép be a boltba. Elájul, a földre zuhan, Lars magától értetődően kapja fel és viszi haza (egy házban laknak). Julie zavartan ébred, barátja, Soren nevét ismétli. Lars ismét gondolkodás nélkül dönt: ha Julie-t meghagyja hitében, nem világosítja fel, hogy másvalaki, talán ő maga lehet Soren. Még aznap Julie kopaszra borotválja a fiút.
A film forgatókönyvírója helyes következtetést von le az alaphelyzetből, a történet nem is folytatódhatna másképp a dolgok valós logikája szerint. A féltékeny anya akcióba lép, gonosz eszközökkel próbálja eltávolítani fiát újdonsült kapcsolatától, majd a lány szülei is megjelennek, hogy visszarángassák Julie-t a realitásba. Hogy mégis csillagos égboltban távolodik, majd tűnik el az autó, amely a szerelmeseket hordozza, a pszichologizáló cselekményvezetésnek köszönhető. A film leglátványosabb képsorai a szereplők fejéből vetítődnek a vászonra: eső, majd hó borítja el a szobát, ahol alszanak pl. De az atmoszféra is szorongató: a gyakori nagylátószög-használat is az izoláltság, az állandó szorongatottság érzetét kelti. Nem beszélve a világításról és a színekről, amely teljessé teszi a nyomasztó légkört (bár az erőteljesen remegő kézikamerás felvételeket egy fokkal diszkrétebbre vehették volna az alkotók, még akkor is, ha nézésükkor hasonlóan frusztráltan érezhetjük magunkat, mint a szereplők).
Formanyelvében következetes, egységes hangvételű film az Ikrek. Olyan világot mutat meg nekünk, amelyben az egyes ember elidegenedett, önmaga helyét és szerepeit keresi - magában, másokban. Más kérdés, hogy ez a modern filmes életérzés nem igazán robban majd be forradalmi vívmányként a filmes köztudatba. Csöndek, zajok, kitartott, lassú jelenetek és handycam-es képek váltják egymást a film mesei vége előtt.
