Ha egy filmben előkerül egy pisztoly, annak valamikor el is kell sülnie. Ha egy filmben előkerül egy tál frissen sütött füves süti, annak előbb-utóbb illetéktelen szájban kell végeznie. Máskülönben minek az egész felhajtás, főleg ha vígjátékban vagyunk. Az Ilyen az élet márpedig vígjáték, ez abból is látszik, hogy a motoros, baseballsapkás, tehát laza és nemtörődöm férfi főhőst gyorsan képen okádja egy édes kis csecsemő, és az is vígjátékra utal, hogy a női főhős, ki történetesen épp ellentéte a férfi főhősnek, tehát egy élére állított üzletasszony (meg pék és süteményspecialista) nem sokkal ezután összekeni magát egy pelenka friss tartalmával. Csak a miheztartás végett: a férfi és a női főhőst épp a mondott csecsemő tereli egy fedél alá, mert a gyermek szülei egy autóbalesetben mind meghaltak, végrendeletükben pedig a két főszereplőt nevezték meg a csöppség gyámjaként. Valahol egy snájdig gyermekorvos is ólálkodik a háttérben mint konfliktusforrás, valószínűleg ez is a vezetékneve, de mi csak Samként ismerjük meg, és néha feltűnnek a vicces szomszédok is: a papucsférj és az anyamedve, a meleg páros meg a buta, de vékony nő a dagadt, de vicces férjjel. Mire mindenki felvonult, és mindenkire kenődött valami anyag, vígjátéki vagy szerves, egyetlen reményünk a füves süti marad. És már jön is a gyermekvédelmis kékharisnya, jaj de jó, be fogja kapni, s lesz nagy ramazuri. Hogy bekapja-e vagy sem, azt sajnos nem spoilerezhetjük el, egy kis ideig mindenesetre ez a feszültség fő forrása, aztán ez is kihuny, és jönnek vissza a szomszédok.
