Megértem azokat, akik nem szeretik, ha helyettük képzelik el a valóságot; ezért nem nézik meg a regények filmváltozatait, és nem hajlandók megalkudni a rendezők ötleteivel. Mégis, most Hilda Hidalgo már a vörös hajfonattal meggyőzött arról, hogy szerelmet ábrázolni így is lehet. Sőt, így kell.
Arisztokrata gyereklány hosszú, téglaszín hajjal. Mit sem tud a végzetes kimenetelű kutyaharapásokról. Nem azért szaladgál mezítláb a piacon, hogy aztán élete végéig egy kolostorban gubbasztva várja az ördögűzést. Mindennél jobban tudni akarja inkább, hogy milyen íze van a csóknak. Sierva María a márki lánya. Fiatal és úgy hírlik, megveszett. Lenyűgöző környezetben fekszik, ahová csendben vezetnek be a kamerák. A hangok is élnek, éltetnek. Minden kabócarezdülésnek funkciója van: gyönyörűen szólnak a harangok; a szinkron pedig megölné ezt a miliőt; még akkor is, ha gyakran haldokolnak benne.
Az idilli külső szinte kiabál a belső feszültségért: de látható, hogy mindenki ordít, vagy legalábbis üvölt legbelül.
Maria bilincsben töltött, lázas napjai telnek el úgy, hogy körülötte csak az apácák mozognak: Jön az étel, aztán a vékonyka csuklókon kattan a bilincs.
Mindez nem annyira túlélhető, a lányt pedig kutya harapta meg. A gonosz költözött belé, és minden megváltozott.
Ugyanez a légkör hatja át a papi kúriát is: lengedező vásznak, pergamen, gyertyaláng.
Itt él a helyi püspök és a jezsuita szerzetes. Meghitt és biztos környezet ez; olyasmi, ahol nem inog meg senki.
Ahol a szerzetes nyugovóra tér egy nehéz nap után; ahol böjtöl és ahol enged a püspöknek, hiszen övé lett az ügy, övé lett a kislány ügye.
"Nemcsak hogy alkalmas vagy - , hanem az is megvan hozzá benned, ami másokból hiányozna: az inspiráció" - szól Márquez püspöke - a félszeg fiúhoz. A szerzeteshez, aki épp harminchatodik évét éli a narancsligetben a szentelt olajok között, és akinek különös álmai vannak.
A kislányt bízzák rá, a hosszú hajút, akit talán az ördög szállt meg. Ezt a börtönőr apácák nem állítják. Csak feltételezik.
És itt, lassan, megható profizmussal bontakozik ki az a szál, ami különlegessé és egyedivé teszi ezt a mozit. A rendező, Hilda Hidalgo nagyon jól tud szerelmet ábrázolni: minden, ami a vásznon történik démoni és igaz. És bár "a démonoknak akkor se higgyünk, ha igazat mondanak", a nézőnek olyan érzése van, mintha látná, mintha értené...
Persze nem állítja. Csak feltételezi.
7/10
