Matt Damon egy háborús filmben? Szerencsére a Bourne-sorozat óta kiderült, hogy a színész még akciósztárként is megállja a helyét. Más kérdés, hogy a látszat ellenére a Zöld zónában nem a háború akciódús oldala dominál.
A mozifilmek világában a legjobb, ami történhet a készítői oldalon, ha egy rendező rálel egy színészre és közös filmek sorát készítik el együtt. Sok efféle híres, már-már legendás egymásra találásra volt példa, s az egyik újkori nagy páros akár Paul Greengrass-é és Matt Damoné is lehetne. A duó először 2004-ben dolgozott együtt A Bourne-csapdán, mely az első résznél is nagyobb sikert aratott, s a folytatás, A Bourne-ultimátum is elkészülhetett kettejük közreműködésével. Adta is magát, hogy Greengrass legújabb filmjében, a Zöld zónában is az Oscar-díjas színész lesz a főszereplő. (Az Oscart a Good Will Hunting forgatókönyvéért kapta, de színészként is van két jelölése.)
Bár a Zöld zóna a háborúról szól, még véletlenül sem akciófilm. Szó sincs arról, hogy Matt Damon egy Bourne-hoz hasonló figura bőrében lekaszabolná az ellenséget, miközben Paul Greengrass feszt rángatja a jobb sorsra érdekes kamerát. A helyszín: Irak, az időpont: 2003, akkortájt játszódik a történet, amikor kiderül, illetve bejelentik, hogy az országban tömegpusztító fegyverek vannak. Azonban hiába a bejelentés, ezeket a fegyvereket nem találják, ami Roy Millert, az egyik osztag vezetőjét is igen frusztrálja. Hősünk éppen ezért nyomozni kezd – és darázsfészekbe nyúl.
A Zöld zóna tehát műfajilag sokkal közelebb áll egy krimihez, mint egy akciófilmhez. A felütésben természetesen semmi eredeti nincs, láttunk jó pár hasonló történetet, melyben a felsőbb szinteken zajló kvázi összeesküvéseket lepleznek le kisemberek, akik a rendszer számára hangyányi jelentőséggel bírnak. Ezen aspektus használata ugyan több, mint manipulatív, azonban a rendező pontosan tudja, hogy kell ahhoz, hogy a néző együtt érezzen a hőssel, s hagyja magát beszippantani a történetbe.
A Zöld zónának nem csak az alapszituációja, a karakterek zöme és azok jellemei is a közhelyszótárból lettek átemelve, a néző előre sejti szinte mindenkiről, hogy milyen árnyalatot fog kapni a későbbiekben, azt pedig tudja, hogy a média mennyire befolyásolható, illetve, hogy a politikusok és bizonyos vezetők elsősorban saját érdekeiket fogják szem előtt tartani, nem pedig a közjót. És mégis…, a Zöld Zóna működik, remekül szemléltetve azt, hogy minden a megvalósításon múlik. Hirtelen nem is tudom, hogy a főszereplő, vagy a rendező érdeme az, hogy a film ennyire megfogja a thrillerek iránt érdeklődő nézőt, de jól esik azt hinni, hogy ennyit tesz az, ha egy rendező jól ismeri színészét, ha bízik benne, és hogy ennyire fontos a filmkészítés közben az olajozottan működő gépezet, a csapatmunka.
Természetesen a Zöld zóna morális kérdéseket is tárgyal. Ezeket már számtalan film feltette, de továbbra is el lehet azon rágódni, hogy az egyéni érdek, illetve a köz érdeke mennyire fér meg egymás mellett. S persze azt sem másodlagos firtatni, hogy a katona lehet-e egyén, kíváncsi vagy érző ember, akit otthon vár a családja, vagy akinek van lelkiismerete – esetkeg mindössze egy gépezet fogaskerekének kell lennie, ebben a pozícióban pedig csakis az a feladata, hogy gondolkodás nélkül teljesítse a kapott parancsokat.
A végeredmény izgalmas, gondolatébresztő, sőt felkavaró lett. Utóbbi természetesen annak is köszönhető, hogy pontosan tudjuk, hogy a film valós eseményeken alapul, s ezekre nem egyszer reflektál a film, amit hátborzongató érzés tudni. Azt pedig, hogy olykor kissé idealistának tűnnek a Zöld zóna gondolatai, elnézzük cserébe a kellemes filmélményért.
Hogy mennyire lesz tartós a jövőben Greengrass és Damon együttműködése, nem tudni, de az biztos, hogy a kapcsolat megmarad közöttük. A Bourne-sorozat negyedik részét a színész azért nem vállalta, mert nem Greengrass lett a rendező. Mindenesetre a két Bourne-epizódból és a Zöld zónából kiindulva érdemes lenne tovább "erőltetniük" a közös munkát.
