Kivételesen egy olyan mozibemutatóról lesz szó, amiért nem feltétlenül kell elmenni a moziba és ez most nem filmkalózkodást jelent.
Felemelkedés
[img id=523605 instance=1 align=right img]Kate Beckinsale neve istenigazából nem szokott felmerülni, amikor korunk kiemelkedő színésznőit vesszük lajstromba. Nem mondhatjuk ugyan, hogy az idén 40 éves lett egykori modell kizárólag limonádékban szerepelt eddig, illetve elsősorban ugye az Underworld-szériában kergetőzött vámpírokkal (és ott is inkább csak azért, mert a férje forgatta), de a relatíve komolyabb hangvételű filmek (például Az aviátor) sem miatta váltak emlékezetessé. A Cate McCall perrel faramuci módját választotta a szakmai előrelépésnek, hiszen Karen Moncrieff filmje nem tör harsányan nagy babérokra, csendben építi fel magát és ad teret Beckinsale-nek, hogy tessék, most megmutathatod, mit tudsz. A filmbéli McCall elvált, ex-alkoholista ügyvéd, aki épp összedőlt életének darabjait igyekszik újra összerakni. Ebbe beletartozik, hogy kivívja magának kislánya felügyeleti jogát, sikerre vigyen pár komolyabb ügyet a tárgyalóteremben és lehetőség szerint mindeközben józan is maradjon. Mi nézők természetesen elsősorban a gyilkossági ügyben tanúsított szenvedélyes munkájának folyamatát figyeljük végig – ami azonban szinte elkerülhetetlenül vonja el a figyelmét a másik kettőről. Ráadásul, amikor azt hiszi, megcsinálta a nagy visszatérését, akkor egyszer csak a történések 180 fokos fordulatot vesznek és egyszeriben rádöbben, végig a rossz oldalon állt.
Házhoz mennek
A Cate McCall perre félve mondanám, hogy remek tévéfilm, mert ezzel talán félreértésekre adhatnék okot. Bár például a tévésorozatoknak egészen komoly respektje van az utóbbi években, az egész estés nekifutásokra itthon legfeljebb akkor figyelünk oda, ha az HBO adja le, egyébként többnyire ez teljesen érthető viszony a műfajhoz. Apró adalék, hogy Moncrieff krimi-drámáját már a moziforgalmazással egy időben video-on-demand platformokon is el lehet érni, tehát tényleg nem véletlen, hogy többünknek rögtön a házimozizás ugrott be. Ez egyébként nem annyira forradalmi újítása a magyar filmforgalmazásnak, évek óta elő-elő bukkan ilyen kísérlet, de valamiért nem vált szokássá. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy bezzeg Amerikában, mert a VOD mint a filmkalózkodás ellenében is egyre nagyobb hangsúlyt kapó forgalmazási csatorna a kezdeti nagy szavak dacára egy korrekt kiegészítő lehetőségként van jelen odakint is. És például kifejezetten nagyvászonra álmodott, mondjuk úgy, A hobbit-volumenű filmeket a világ egyik szolgáltatója sem tesz lehívhatóvá mozibemutatóval egy időben. De aminek ott helye van, azt mért is ne.
A szomszédasszony
A film tehát egy odafigyelést igénylő, kedvessel összebújós, vagy akár egész családdal a képernyő elé ülős alkotás, fordulatokkal, illetve amire már utaltam fentebb, egy egyre meggyőzőbb főszereplőnővel. McCall ügyvédnő nehezen foltozható viszonya gyermekével, munkatársaival stb. tehát megteremti azt a kellően drámai, de még bőven az életszerűség határain belül létező közeget, amelyen belül már valamire való színjátszás is megvalósulhat. Mert az olyan karakterjegyek mint elvált, alkoholproblémákkal küzdő vagy anya, nem igényelnek feltétlenül körmönfontan megírt, túldramatizált történetet és egyáltalán nem kell azt a hatást keltenie, hogy egymillió emberből egy él át hasonlót. Ez az emberközeliség, ez a különösebb hacacárét nélkülöző hozzáállás teszi szimpatikussá a filmet, Beckinsale pedig ezúttal még el is emeli ettől. Most jó őt nézni, nem úgy, mint amikor modell volt, hanem színésznőként, pedig nincs szó Oscar-díjas alakításról, csak szerethető, komolyan vehető, élvezhető játékról.
Kinek ajánljuk?
- Tárgyalótermi krimik kedvelőinek.
- Akik ezek után már kíváncsiak, mit is tud Kate Beckinsale.
- Akik nem akarnak kimozdulni ilyen hidegben.
Kinek nem?
- Akik mégiscsak maradnának az alvilági vámpíroknál.
- Akik nem szívesen követik feszült figyelemmel, ha egy filmben folyamatosan beszélnek.
- Akiknek sokkal több pisztolylövésnél és vérnél kezdődik a krimi műfaja.
7/10
