Itt a péntek, itt a tél!

Ha nincs kedved vagy időd kihasználni a szabadban eltölthető időt, kattintás után válogathatsz a fedett pályás programok között.

Karaván Színház: Banyamesék

Online, január 8-10., 10-17h

A „Banyamesék” c. élőzenés, bábos mesejátékot óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk. Az előadás keretében három, rövid népmesét láthatnak a gyerekek. A meséket bábok segítségével, paraván nélkül adják elő a színészek, akik mimikájukkal és játékukkal teszik színesebbé a humoros előadást.

Cseh Péter Quartet

Online, január 8., 17h

A fiatal és elképesztően tehetséges zenekar vezetője a gitáros Cseh Péter, aki az elmúlt két évben díjat díjakra halmozott. 2018-ban a II. Belvárosi Jazzversenyen az első díjat nyert Nagy Emma zenekar tagjaként megkapta a Kiemelt Szólista díjat, a rákövetkező évben pedig a MÜPA Jazz Showcase fődíját nyerték.

Exkluzív tárlatvezetés a Seuso-kincs - Pannónia fénye című kiállításban

Online, január 8., 18h

Rajongsz a kultúráért és a kiállításokért? Többször előfordult már, hogy szeretettél volna részt venni egy tárlatvezetésen, de a távolság és a hosszú utazási idő ezt nem tette lehetővé? Akkor az alábbi program neked szól! Érkezik online virtuális 3D formában a Magyar Nemzeti Múzeum, Seuso kincs – Pannónia fénye című állandó kiállítása. A programon való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az alábbi e-mail címen keresztül lehetséges: tarlatv@mnm.hu

Kolibri Színház: Kövek

Online, január 8-10., egész nap

Ausztrál krimi két fiúról, akik unalomból gyilkossá válnak… A megtörtént esetet feldolgozó darabot Európa-szerte telt házakkal játszották. A sikerben a téma izgalmassága mellett az is közrejátszhatott, hogy a színpadi játék páratlan lehetőséget biztosít két színész számára, akik nem csak a fiúk, de az utánuk nyomozó rendőrök szerepét is eljátsszák.

Kolibri Színház: Emil és a detektívek

Online, január 8-10., egész nap

Az újvárosi, tizenkét éves Emilt anyja Budapestre küldi, hogy kölcsönt vigyen anyagi nehézségekbe keveredett apjának. Emil a vonaton elalszik, s mire felébred, nyoma vész a pénznek. A fiú üldözni kezdi a vele egy kupéban utazó, gyanúsan viselkedő férfit, mert biztos benne, hogy ő a tolvaj. Ki segít Emilnek?

Kolibri Színház: Kippkopp gyerekei

Online, január 8-10., egész nap

„Erős a házunk, teli a kamránk” ‒ mondja Kippkopp Tipptoppnak. „De üres a karunk. Hiányzik innen… egy gyerek!” – sóhajtja Tipptopp. Marék Veronika népszerű mesehőseinek története folytatódik, bővül a család öt kis gesztenyegyerekkel.

Jazz elvitelre: Szalay Gábor, Hárs Viktor duo

Online, január 8., 18h

A gitár és bőgő csodálatos hangzás! Szép dallamok, remek improvizációk, lesz vidámság de sajnos marad az elviteles változat.

Vidovszky László Retrospektív Est I.

Online, január 8., 19h

„Színház az egész világ” – mondja Shakespeare Ahogy tetszik című darabjának 2. felvonásában Jacques, és nehéz vele vitatkozni. Mivel a zene is része a világnak, Shakespeare-rel egyetértve mondhatjuk, hogy a zene is színház, mégpedig nemcsak az opera, az operett meg a musical, hanem minden zene. A Kossuth-díjas Vidovszky László három kultikus műve, amely a fesztivál programjain szerepel, különböző perspektívákból mutat rá a zene színpadi természetére. Az 1975-ös zongoramű, a Schroeder halála – amelynek címe a Snoopy-képregények Beethoven-rajongó hősét idézi meg – ugyancsak erőteljes színpadi hatást kelt.

Dumaszínház: Békével jöttünk - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje

Online, január 8., 19h

A két fiatal stand-upos humorista igazi színes egyéniségek. Estjükön nem csak magukat mutatják meg, hanem életüket, családjukat is. Sok-sok történeten keresztül mesélnek arról, milyen józsefvárosi romaként és terézvárosi afrikaiként felnőni, élni Magyarországon.

Győri Nemzeti Színház: Csoportterápia

Online, január 8., 19h

A Madách Színház közelmúltbeli musicalpályázatának díjnyertes darabjában három férfi és három nő érkezik csoportterápiára. Kezdetét veszi az analízis, ám fontos kérdések merülnek fel mindjárt a kezdet kezdetén. Vajon az az orvos, akit annak hiszünk, vagy valaki más? Egy üldözési mániával súlyosbított testképzavaros lány leginkább saját maga elől menekül. Van, akinek látszólag semmi keresnivalója ezen a helyen, de záros határidőn belül kiderül, hogy esetében az amnézia speciális esetével állunk szemben.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál III.

Online, január 8-17.

2021. január 8-17. között, nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapest különleges zenei seregszemléjét, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált. A korábbi évekhez hasonlóan, Budapest fontos kulturális helyszínein valósulnak meg a fesztivál programjai az újzene iránt érdeklődők számára. A januári időszakban az események az online térben érhetők el, de a fesztivál előadásainak egy további része az év során megrendezésre kerül.

Pintér Béla és Társulata: Kórház-Bakony

Online, január 8., 19h

Végzetes orvosi műhiba következtében meghal a kórházban egy 63 éves alkoholista. Fia, a halott személyes tárgyainak átvétele után, egy pillanatra teljesen összeomlik. A színmű ezt az egyetlen percet a fiú elméjében, szibériai, dél-amerikai és magyarországi helyszíneken tett kalandos utazásként mutatja be. Az út végén a fiú találkozik apjával, aki arra inti őt, hogy igyekezzék jobb életet élni.

Radnóti Színház: MOLIÈRE - the passion

Online, január 8., 19h

Luk Perceval, Feridun Zaimoğlu és Günter Senkel Molière. Eine Passion (Molière. Egy passió) című színdarabja a négy leghíresebb Molière-komédia kortárs újragondolása, azok összefűzése egy grandiózus nagyságú művé.

Talk2Night – OMC Live Session

Online, január 8., 19h

A hazai élő hangszeres popzene rutinos képviselő az OMC 2021-es koncertszezonjának nyitóhetén tolnak nektek egy olyan bulit, hogy azt megemlegetitek. Kár lenne kihagyni!

Szerenád-est a Nemzeti Filharmonikusokkal

Online, január 8., 19:30h

A koronavírus-járvány mindenkit megpróbáltatások elé állít, ám aki leleményes, a váratlan helyzetekben kreativitásának rejtett tartalékait fedezheti fel, új megoldásokat találva. Ezen a koncerten a Nemzeti Filharmonikusok művészei karmester nélkül szólaltatnak meg szórakoztató hangvételű, többtételes klasszikus műveket - a programot a Müpa Home sorozatban láthatják-hallhatják az érdeklődők. Megmutatni önálló előadói elképzeléseiket: csábító lehetőség a zenekari muzsikusok számára!

Péntek esti dallamok Gabi bácsival

Online, január 8., 19:30h

Péntek este a Piros Pezsgő Piano Bár zongorájánál Fűzy Gaby bácsi élőben zenél. Ha eszedbe jut egy örökzöld amit hallani szeretnél, írd meg kommentben!

SzínpadON: Az örök Kalotaszeg

Online, január 8., 20h

Az örök Kalotaszeg című előadás egy bánffyhunyadi zenész család, a Vargák ("Csipások") zenéje kapcsán foglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigány népzenéjét, táncait.

Örkény István Színház: LÓT - Szodomában kövérebb a fű

Online, január 8., 20h

Lót – Ábrahám unokaöccse és üzlettársa – a nagybátyjával való folyamatos rivalizálás miatt a gazdag és termékeny Szodomába költözik, noha a város erkölcse köztudottan romlott. Egyszerre igyekszik megtartani hitét és ősei törvényeit, miközben folyamatosan kompromisszumokat kell kötnie vagyonának gyarapítása és pozíciójának megtartása érdekében.

Karma Pema Dorje • Tibeti Torokénekes Meditatív Koncert

Online, január., 8., 20h

Az estre látogató egy hangokból, vibrációkból épült belső szentélyben lépdelhet, mely során a legősibb szakrális énektechnikák, a zene, a hangrezgések vezetik helyszínről helyszínre...

E-Néző #05 - Réti Anna: Majdhaleszidőm / film változat

Online, január 8., 20h

A szerencsés kevesek élőben is láthatták a Lábán-díjas darabot a Cházár András utcai lakásban, most meg aki akar, az simán besétálhat Rétiékhez, még kapukód sincs. Réti Anna, a táncos, az anya, a négy fal között megszökik. Őszintén, személyesen, kedvesen.

MaszkaBál Kissjudit Anna és Kiss András operaestje

Online, január 8., 20h

Január 8-án, pénteken Kissjudit Anna és Kis András ad operaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról.