Nem mindig egyértelmű, hogy mikor kacsint ki a nézőre és mikor tikkel a szeme, épp ezért mindent egybevetve csalódás a tíz év után feltámasztott franchise.
Ez már döfi
Woodsborogh a hely, ahol az élőknek elvágják a nyakát, a színészek viszont feltámadnak: Neve Campbell és Courteney Cox nem sok sót evett meg a kétezres években Hollywoodban (ez látszólag utóbbit viselte meg inkább), de egy néhol kultként emlegetett széria felmelegítése ismét rájuk vetíti a reflektorok fényét. Néhány hétig.
[img id=294199 instance=1 align=left img]Az elején fogjuk meg a könnyebbik végét a dolognak: a Sikoly 4. kielégítően sok halottat, vért és lépcsőn kergetőzést mutat be ahhoz, hogy ezzel megfeleljen a hagyományos horror követelményeinek. Az első kb. negyedórában két marokkal toltam az arcomba a popcornt, annyira magával ragadott a lendülete. Eleinte vicces, hogy minden olyan szereplőt, akire kicsit is gyanakodhatunk, egyszer-egyszer olyan szituációba helyez, hogy ez tovább érlelje a gyanút. És ez a játék nem afféle cicázás a nézővel, mert a néző tudja, hogy a film itt most csak beijeszt, és a film is tudja, hogy mi tudjuk stb. Ezzel elkörözünk egy ideig. Egyébként viszont félve emlékszünk vissza a második és (főleg) harmadik rész végkimenetelére; a Sikoly-gyilkosokat ugyanis azért volt lehetetlen menet közben kikövetkeztetni, mert nem volt bennük logika. Az utolsó nagy összecsapás idején tett beismerő-magyarázó monológ rendre olyan motivációkat hozott elő a késes részéről, amelyekre semmilyen utalás nem történt korábban. Ez pedig nem csel, hanem blöff. De most még nem tartunk ott, hogy a negyedik felvonás álarcosát leplezzük le, egyelőre ülünk a sötét vetítőben, érdeklődésünk szinte töretlen. De közben várjuk, hogy ez a megannyi önreflexióval és metaszövegekkel való kacérkodás miatt önmagát intelligensnek tartó film elkezdjen annak is látszani. Ez a pont viszont nem igazán jön el, vagy nagyon bele kell magyarázni.
Végállomás után eggyel
A vetítés után heves vita alakult ki a nézők soraiban és a törésvonalak meglepő módon nem a megrögzött horror-geekek és a nem azok között mélyedtek. Egy kollégát bevallása szerint legkésőbb a felétől már egyáltalán nem érdekelte, ki a gyilkos, engem speciel igen, azt kívántam, bárcsak mellém ülne Wes Craven, a fülembe súgná a megoldást, és akkor még elérném az utolsó metrót. Horrorfilm alatt a BKV-menetrenden morfondírozni: nem jó jel. A vélemények, mi tagadás, széles skálán mozogtak, a "baromira untam"-tól a "meglepően jó szórakozás" felkiáltásig, én előbbihez állok közelebb. Mindezzel együtt a legnagyobb kritika, hogy nem volt ez a vita olyan vérre menő.
A Sikoly 4.-et több szempontból is lehetne vizsgálni, egyrészt hogy mint önmaga lábán álló slasher releváns bír-e lenni a 2011-es palettán, másrészről pedig hogy miként sikerült illeszkednie a franchise-ba. Utóbbi inkább az érdekes, hiszen előzőhöz elég néhány torkon szúrt tinédzser, akik egy része nevezett döfést megelőzően melltartóban pózol, mindezt pedig a Sikoly 4. maradéktalanul teljesíti is. De hát hogy is ne tenné, ha egyszer már tizenöt évvel ezelőtt is azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy golyóinál ragadta meg a horrorfilm íratlan szabályait, azokat a szereplőkkel direktben kimondatta és önmaga ezen univerzumban elfoglalt szerepét ehhez képest határozta meg.
Okosabb, mint egy ötödikes?
Az új kor, új szabályok szlogen azonban meglehetősen csálé, hiszen épp olyan kort élünk, amikor a tíz és száz évvel ezelőtti szabályok kéz a kézben bújnak be a szekrénybe szégyenükben. Vagyis vagy minden szabály a visszájára fordult, vagy eleve nincsenek többé szabályok. Hozzáteszem, erre a dilemmára elég direkten rá is játszik a negyedik rész, talán túlzottan is: ugyanúgy kimondja, ahogy tette ezt korábban. Megkockáztatom, ennél szofisztikáltabb megoldásokhoz vagyunk szokva a posztmodernnel játszó filmeknél, és nem tudom, a védelem mennyiben érvel jogosan azzal, hogy ez nem egy Charlie Kaufman-forgatókönyv, hanem egy tinihorror. Valójában épp ez az, hogy tinik voltunk az eredeti trilógia idején, röhögtünk rajta, hogy épp szétesőben egy világrend, már ami a kőbe vésett zsánerszabályokat illeti. De hát eltelt tíz év, mi felnőttünk, a Sikoly meg azért mégsem egy Star Wars, nem bír olyan masszív táborral, hogy arra építeni lehessen 2011-ben.
Lesznek, akik azért átkozzák majd a Sikoly 4.-et, mert egy 1996-ban felállított koncepciót szabdalt apró darabokra, mások azért istenítik Wes Cravent, hogy milyen aprólékosan dolgozta tovább ugyanazt. Ez tehát a legnagyobb baj, hogy sem a rendszer felrúgást, sem a hozzá való ragaszkodást nem végzi el maradéktalanul.
Kinek ajánljuk?
- A franchise rajongóinak kötelező.
- Akik kedvelik a rejtvényeket.
- A filmes önreflexiókat bogozni vágyóknak ismét egy nagy falat.
Kinek nem?
- Aki soha nem látott egyetlen Sikoly-részt sem.
- Érettségire készülő szőkéknek, akik a mélygarázsban parkolnak.
- Bambinak.
6/10
