Az észak-ír színész elég messzire merészkedett, hogy többet is megtudjon a szexuális szubkultúrák világáról, amikor szerepére készült, de azért nem túl messzire.
Jamie Dornan az Elle magazin brit kiadásának adott interjújában egyebek között arra is kitört, hogy alaposan felkészült arra, hogy eljátszhassa Christian Grey az erotikus regény filmes adaptációjában, A szürke ötven árnyalatában. Ennek a felkészülésnek volt szerves része, hogy ellátogatott több szexbarlangba is, ahol mindenféle szado-mazó játékok zajlanak. Az észak-ír színész csupán annyit mesélt el a magazin újságírójának, hogy „Elmentem az ilyen helyekre, ahol megkínáltak egy sörrel, aztán csináltak azt, amit az ilyen helyeken szokás csinálni. Láttam például egy dominát és a két rabszolgáját. Ahogy néztem őket, arra gondoltam, hogy ugyan már, nem azért fizetek, hogy részt vegyek ebben, hanem azért, hogy nézhessem, és tanulhassak belőle. Elég érdekes éjszaka volt. Aztán furcsa volt visszamenni a feleségemhez és az újszülött kisgyerekemhez. Elég hosszan zuhanyoztam, mielőtt bármelyikükhöz hozzáértem volna.” Az interjú teljes terjedelmében az Elle UK februári számában jelenik meg, a filmet pedig, amelyben Dornan mellett feltűnik Dakota Johnson, Luke Grimes, Eloise Mumford és Rita Ora is, Valentine napon mutatják be odakint, míg a hazai premier február 12.-re esik.