Szép kis vállalkozás olyan témákat, mint állatfajok kihalása, globális felmelegedés, őshüllők, evolúció, özönvíz és jégkorszak olyan köntösbe bújtatni, hogy az egyaránt jó szórakozás legyen kicsiknek és nagyoknak. Persze akik látták az első részt, azok számára nem is kérdés, hogy mindez lehetséges. Akik pedig tervezik megtekinteni a folytatást, elárulom, hogy másodszorra még inkább lehetséges.
Az elején ugyan döcögősen indul az egész. Érezni, hogy az alkotók nem igazán tudták, hogy Scrat megszokott makkos bénázásán kívül, mivel kapcsolják össze a cselekményszálakat. Aztán végül is főhőseink megjelenése, és a Jégkorszakban szépen kidolgozott személyisége elegendő ihletet adott. Az embernek óhatatlanul is olyan érzése van, mintha a Halálos fegyver széria baráti közösségét látnánk az őskorba átültetve. Itt van ugye Manfred - azaz Manny - a mamut, aki szakasztott olyan, mint Roger Murtaugh (Danny Glover): kicsit lassú, mindig megfontolt és próbálja nyugodtan megoldani a helyzeteket. A csapat másik oszlopos tagja Diego, a tigris, aki leginkább Martin Riggs (Mel Gibson) karakterének jellemvonásait tükrözi: kemény, elszánt, vérbeli ragadozó. A lóca - kissé csálé - harmadik lába pedig Sid, aki mintha csak Leo Getz-től tanulta volna a handabandát: kotnyeles szájhős, ám ennek ellenére szeretni valóan naiv.
Hármójuk köré épül ismét a sztori, amiben ezúttal nem a jég terjedése, hanem annak visszahúzódása adja a bonyodalmat. Az előző részben megtalált jégkorszaki oázis ugyanis egy völgy mélyén fekszik, s ha hőseink nem találnak valamilyen kiutat, nemsokára hullámsírban elmélkedhetnek a globális felmelegedés abszurditásáról. Ráadásul Manny lelke sincs túl jó állapotban, mert mindenki arról akarja meggyőzni, hogy ő az utolsó élő példány a fajtájából. Diego pedig szembesülni kénytelen saját - eddig eltitkolt - víziszonyával. Persze mindenre van megoldás, még akkor is, ha kissé göröngyös út vezet oda tele furcsábbnál-furcsább teremtményekkel: egy 4 méteres oposszummal, istenfélő lajhártörzzsel, hibernálódott evolúciós zsákutcákkal és persze minden fél órában találkozhatunk Scrattel is, aki csak nem adja fel a harcot azért a szerencsétlen tölgytermésért.
S ha már az elején elárultam, hogy mennyire jó móka a Jégkorszak 2. - Az olvadás, azt is muszáj hozzátennem, hogy ebben bizony nagy szerepe van a zseniális magyar szinkronnak, amely sosem gátja a poénoknak, sőt talán még rá is tesz még egy lapáttal.
Összességében tehát elmondható, hogy megéri a jegyárat ez az animarhaság, amely hibái - pl.: felesleges musical betét - ellenére még mindig az egyik legjobb alkotás a korhatár nélküli filmek mezőnyében.
