Jenny Csodaországban

Tanmese az első szerelem elvakító és letaglózó erejéről.

Nick Hornby angol író és kritikus már többször is kapcsolatba került a filmvilággal: Fociláz című regényéből két adaptáció is készült, az első az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat című David Evans-film, majd a Szívem csücskei Drew Barrymore-ral és Jimmy Fallonnal a főszerepben. Pop, csajok satöbbi című művét és benne Rob Gordon (John Cusack) állandóan toplistákat farigcsáló karakterét Stephen Frears öntötte kétdimenziós formába. Az Egy fiúrólt a mostanság "pszeudo-vámpírfilmekkel" kacérkodó Weitz-fivérek (Paul Weitz: Rémségek cirkusza és Chris Weitz: Alkonyat: Újhold) adaptálták. A Hosszú az út lefelé című regénye lesz a következő filmalapanyag, most épp az előkészületi fázisban leledzik a produkció. Ezekkel ellentétben pedig most más minőségben került Hornby kapcsolatba hetedik művészettel, ugyanis Lynn Barber újságírónő memoárjából készített forgatókönyvet. (Saját könyvéből sose írna filmet, hiszen amint mondja, nem azért nevelgette, formázta azt, hogy utóbb egy csomó dolgot kihúzzon belőle).

Így született meg az Egy lányról, melyben Jenny (Carey Mulligan - Büszkeség és balítélet) az okos és céltudatos diáklány talpa alól pillanatok alatt kicsúszik a talaj, amikor megismeri a harmincas éveit taposó szabados és titokzatos Davidet (Peter Saarsgaard - Légcsavar, A régi környék). David a lány szüleit is elvarázsolja, így ők is nyíltszíni tapssal üdvözlik a lányukat a tanulástól elcsábító gavallért. Jenny David hatására válik csodaszép Audrey Hepburnné, egy amolyan My Fair Lady-parafrázis ez, az ártatlan kíváncsi lányból egy egész másfajta tudás- és élménykészlettel rendelkező nagyvilági nőt farag az élet professzora. Az első szerelem agymosó és illúziódús példázata ez, a hatvanas évek külvárosi Londonjába ágyazva, ahol a társadalmi különbségekből fakadó nehézségek, és a mindennapos rasszizmus élő és választ sürgető kérdések.

Az alkotásért felelős dán rendezőnő, Lone Scherfig a Dogma-mozgalom gyermeke, az Olasz nyelv kezdőknek című direktori és forgatókönyvírói debütálását a szakma díjesővel üdvözölte. Későbbi alkotásaira is rányomta bélyegét a mozgalom egyszerű eszközkészlete, s valószínűleg ez volt a legjobb iskola számára, hogy különleges éleslátással, őszinteséggel és empátiával tudjon filmeket készíteni. Scherfig színészvezetési munkamódszere és aktorainak köszönhetően olyan karakterek születtek, akik szinte egyetemessé válnak, a megtévesztés és a megtévesztettség archetípusaivá (Alfred Molina - Kávé és cigaretta, Frida - Jenny apjaként különösen hiteles és megejtő alakítást nyújt), hogy körbejárhassák a nő számára oly fontos örök kérdést: karrier vagy család?

Hornby forgatókönyve az első pillanattól az utolsóig felnőttként kezeli leendő nézőjét, a megszokott amerikai metódustól eltérően nem kell mindennek kimondva lennie vagy megjelennie, a kihagyások örömmel töltenek el bennünket, mintha egy nagy titkot bíznának ránk. Nem hiába jelölték a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában BAFTA- és Oscar-díjra az írót. Egyébként Carey Mulligan szobrocskára is váltotta BAFTA-jelölését és a Torontói Filmfesztiválon is méltatták alakítását.

Az Egy lányról szép és érzelmekkel teli történet a felnőtté válásról, melyben gyakran óriási lökést adhat egy aktuális szerelem vagy csalódás. Az alkotók szerint ez a tündérmeseszerű történet csak a hatvanas évek zárt, háború után lábadozó és szabadságra vágyó környezetében fordulhatott elő. Szerintem ez egy általános érvényű tanmese arról, hogy olykor milyen hatást képes elérni az ellenkező nem, hogy addigi életcéljait az ember fél másodperc alatt húzza le a toaletten, s mint ilyet, Lynn Barber sztorija Hornby és Scherfig tolmácsolásában érzékletesen és hitelesen példázza. És bárki mondhatja, hogy ezt már elmesélték nekünk, többször is. Erre pedig nyugodtan lehet azt válaszolni, hogy így még nem. A való élet ihlette históriában úgy elcsavarják a fejünket, hogy nagy valószínűséggel mi sem fogunk tiltakozni hősnőnk döntései ellen.