Ha valaki a hajnalban útkarbantartó munkások által előállított mennydörgéshez hasonlatos fülsértő útfeltúró-koncertet sorsának legsúlyosabb csapásaként éli meg, biztosan nem volt még kellemetlenkedő szomszédja. Az igazi iszony ugyanis nem a légkalapácsot kaján vigyorral maximumra felcsavaró munkásember, hanem a házsártos, zsémbes, sőt pszichopata szomszéd. Az átkozott rossz-szomszédi viszony következtében a pillanat tört része alatt válik a meghitt, nyugodt otthon a pokol legmélyebb bugyraihoz hasonlatossá.
Az Alex (Ben Stiller) és Nancy (Drew Barrymore) alkotta páros sikeres és boldog cukormázas életét készül végleg összekötni álmaik mesebeli vityillójában. A ház maga a megtestesült álom, gyönyörű, meghitt, barátságos, bár egy picike szépséghibája azért van: a felső szintet életjáradékos alapon egy idős néni birtokolja. A jóságos Holle anyóra hajazó néni korából kifolyólag - valahol kilencven és százhúsz között vegetál - a probléma átmenetinek tekinthető, így boldog és elégedett hőseink átveszik a méltán megérdemelt kandallós-fullextrás álomházikót. A nénivel azonban van egy kis baj - illetőleg elég nagy baj - gyakorlatilag a kedves pótnagyi a szomszédokat előszeretettel molesztáló pszichopata horrormami, maga a megtestesült rémálom, egy tisztán kivehető céllal: végleg leépíteni a nem kívánatos lakókat.
Viszont aki látott már Danny DeVito rendezte filmet mozivásznon, számára világos, hogy a film két fiatal hőse felveszi a kesztyűt a pszichonéni ellen. A pici köpcös rendező-színművész a Dobjuk ki anyut a vonatból című vitriolos és nagyon-nagyon gonosz vígjáték sztorijához nem csekély mértékben hasonlatos új filmje azonban nem éri el a kívánt groteszk-burleszk humor-limitet, bár a két remek hollywoodi sztár maximalizmusának köszönhetően szokásosnál valamivel szórakoztatóbb mozi született, ehhez kétség sem férhet. A hollywoodi sztárok listája pedig újabb remek színésszel bővül: Eileen Essell alakításában a szomszédnéni valóban a legbrutálisabb rémálmunkat testesíti meg.
