Minden hülye álmodik valamiről. Gus arról, hogy híres képregényrajzoló lesz, Lenny Jean-Claude Van Damme-ról, Pam pedig egy piros mazsorettes ruháról. A franciák kollektív álma pedig az, hogy egyszer megint jó filmeket csinálnak.
"Gus narkolepsziás, mindenhol elalszik, túl emocionális gyerek" - mondja az orvos. "Ezt eddig is tudtam. De lehet vele valamit csinálni?" - kérdezi Gus apja. "Nem, nincs rá gyógymód".
Szürreália
A Narco főszereplője tényleg mindenhol elalszik, állva, munkában, szeretkezés közben. Kikapcsol az idegrendszere, hibaüzenet nélkül, kék halál. Gus-t (Guillaume Canet) a betegsége gyakorlatilag megfosztja a normális élet lehetőségétől, minden munkahelyéről kirúgják, a felesége megcsalja álmában, és egyáltalán nem tud előre tervezni, még egy vacsorát sem. A betegséget akkor állítja a saját oldalára, amikor rájön, hogy az álmait le kell rajzolnia. Nem új a módszer, az automatikus alkotást már a szürrealisták feltalálták. Ahogy Dalí, úgy Gus is álmából felkelve lát munkához. Felskicceli a tudatalattiját, sörösdoboz formájú űrjárműveket, pizzafutárt a csatamezőn, autós üldözést macskanadrágos démonnal, szóval csupa fiús dolgot, a wannabe hős dobozból. Ebből lesz a Klopp című képregény, Gustave Klopp után. Mert mire a mű megjelenik Gus már csak egy jel a kórházi monitoron. Zseniális rajzai miatt a pszichiátere megpróbálja eltetetni láb alól, a felesége, Pam (Zabou) és barátja, Lenny (Benoît Poelvoorde) segítségével. Az álomkóros, aki soha nem volt jó semmire, hirtelen feneketlen pénzes zsákká változik.
Reália
Amikor azonban Gus felébred a kómából, bezár az álomgyár. De már nem is baj, mert addigra úgyis halálra untuk magunkat. Bármennyire is ígéretes a kezdet, a filmből nem lesz sem pszichológiai alapmű, sem pörgő vígjáték, de még csak hosszúra nyúlt videoklip sem. A karaktereknek hárommondatos identitásuk van, az álmok csak annyira abszurdak, mint egy délutáni szieszta, és a film végére kikristályosodó szeretetblablától katapult üléssé változik a plázafotel. Nincs az a jó színész, aki elvigyen a hátán egy ilyen filmet, Poelvoorde szükségszerűen változik át képregényfigurává, a jobb sorsra érdemes Canet pedig megmarad szépfiúnak, akinek elég, ha csak szépen néz. Mindenki álmodik valamiről, Tristan Aurouet és Gilles Lellouche például arról, hogy rendező lesz.
