Amikor Sean Connerytől nemrég Berlinben a nemzetközi filmfesztivál sajtókonferenciáján egy francia újságírónő azt kérte, ossza meg férfitársaival a titkát, mi teszi őt máig a világ legszexisebb férfijává, Connery lakonikusan csak annyit mondott: ezt a titkot most már magával viszi a sírba. Alighanem így áll a dolog azzal a képességével is, hogy minden figuráját a saját képére és hasonlatosságára formálja, s ezek a figurák mégis a maguk helyén hitelesek, meggyőzőek és érdekesek. Van ez is olyan mágikus titok, mint a férfias vonzerő, és legalább annyira megoszthatatlan és átruházhatatlan, mert ez is belülről fakad. Magyarán: a Fedezd fel Forrestert! című filmben Connery alapvetően ugyanolyan, mint mondjuk Az első lovag, A szikla, a Vadászat a Vörös Októberre, az Oroszországház vagy A rózsa neve című filmek főszerepeiben, csak most nem tengeralattjáró kapitányaként, nemzetközi kémként, legendás királyként vagy középkori szerzetesként sugározza a magabiztosságot, a győzni tudást és az intellektuális fölényt, hanem íróként. Világból kivonult, teljes magányt választó íróként. Van, aki szerint a Zabhegyező Salingere lenne a modell, bár az ő titka aligha olyan egyszerűen megfejthető, mint ahogy azt ez a jó szándékú, kedves film a maga hősével teszi, amikor ad Forrester-Connery mellé egy nagyon tehetséges, ám hátrányos helyzetű fekete bőrű fiút, aki a történet szerint végül is feltöri az emberi-írói magány páncélját. A két, látszólag össze nem illő, ám valójában szellemi rokonságban álló ember barátságának lassúra vett (több mint kétórás) kibomlása a film, amelyben nem csak a szereplőket jó látni (a fiút a debütáns Laurence Mark, egy Mozart Salierijéhez hasonlóan gonoszul irigy irodalmárt F. Murray Abraham játssza), hanem Connery szobáját is. Egy helyszín, amely telistele van könyvvel. Igazi meglepetés egy amerikai filmben.
