Mit tehet két másodszülött ír úr a XVIII. században? Örökség híján beáll hasonszőrű nyegle úrifiúk csapatába és pajkosan, álarcosan vagyonos hajadont rabol úri házból. Igaz, a kor érdekházasságot támogató törvényének keze néha szemet hunyt a hajdan valóban létező "nőszöktetőklub" garázdálkodása felett, az üldözési jelenet azonban elkerülhetetlennek bizonyult.
Így hát a fiatalok menekülőre fogják, hiszen nyomukban az ármánykodó bosszúvágyók hada. Két majdnem herceg fehér lovon és két dacos-dekoltált nő oldalvást nagy habos szoknyákban vágtatnak hegyen völgyön, szárazon és vízen, míg el nem érnek a tengerpartra.
Mert hiszen hol máshol játszódhatna egy szerelmes kosztümös film második fele, melynek során folyton ott vibrál a levegőben a beteljesülés pillanatának csalfa ígérete, mint vadregényes tengerpartokon és lóhátakon.
Maga olyan kiszámítható! - legyint kacéran a bájos hölgy lovagja felé, mire az azonnal tengerbe veti magát egy hatalmas szikláról. A szerelem, mint a lovagi nevelés legfontosabb eszköze, megnemesíti az ember szívét, s olyan váratlan, nagyhorderejű tettekre ösztönzi, melyek amúgy, csak otthon ülve eszébe sem jutnának.
A szerelem örömei és fájdalmai váltakozva sújtják és sodorják kalandosnál kalandosabb helyzetekbe hőseinket, melyekben nagy szerepet játszanak kardok és pisztolyok, fodrozó hullámok, valamint a férfias hősiesség és a hősies nőiesség.
A házasság egyetlen lehetséges végcélként lebeg a főhősök szeme előtt, s hogy utána mi lesz, az már nem az efféle kalandfilmek érdeklődési területe.
A "Rabold a nőt" nem kívánja túlhaladni a ponyvaregények kétdimenziós jellemábrázolását vagy a szappanoperák drámai mélységeit. Nem mondhatnánk, hogy remek film. Mondhatnánk, hogy buta és lapos, de felesleges.
Lesz aki megnézi, mert épp erre van szüksége. Miért is? Mert számtalan ilyen mesét látott már és még mindig nem unja, mert kalandvágyik, mert szívesen sír és nevet a sötétben, mert esik az eső, mert szeretné, ha tőle, mint nézőtől nem kívánnának többet, mint mikor tíz éves volt vagy számos más ismeretlen okból.
Az ilyen filmeket az ember gyorsan elfelejti, de megmaradnak az emlékezetében a vágtatós, hősies pillanatok árnyképei, melyeket sokan először Zorró és Tenkes nyomában láttunk.
