"Most újból a magányos uszodák - írja Petri. - A faágyak. A napzápor a fáradt testre..." Igen, a vonatfilmek, autófilmek, szállodafilmek után egy iparkodó, lelkes bölcsészlány (szemiotika szakirány) egyszer megírja majd az uszoda- és strandfilmek történetét. Hosszú, vaskos dolgozat lesz az, benne Chaplin gyógyfürdoje, Tati strandja, Chytilová százszorszépeinek napozója, a Szeszélyes nyár zsombékos tava (sörözgeto kalapos öregurakkal), Tuvalu lepattant varázsuszodája; a magyar fejezetben a Hannibál tanár úr hullámmedencéje tárgyaltatik majd, az Utószezon fürdoje, Sándor Pál-Mándy Iván mély víze, A kis Valentino ólomszürke és a Szezon színes balatoni sekélyese - sorolhatnánk a végtelenségig. Pára és sóillat csap majd ki a lapok közül, sült étolaj és frissen csapolt sör szagával vegyülve, a kíséroszöveg a hangosbemondó töredékes ricsaja lesz.
Nem hiszem, hogy lehetett bárkinek is boldog, egészséges gyerekkora, ha az nem medencék, tavak, különbözo rendu és rangú vízek partján telt; miként idos korunkra sem kívánhatunk magunknak mást, mint egy barátságos, tiszta fürdo kegyelmét.
Az egyik legizgalmasabb fejezet abban a megírandó filmstrandkönyvben minden bizonnyal a szlovákiai Kerekes Péter filmjérol, a 66 szezonról fog szólni.
A mu elnyerte az idei Mediawave fodíját, nemrég a budapesti Madzag fesztiválon volt látható, egyetlen vetítésen, néhány megszállott fesztiváljáróhoz, vájtszemu filmínyenchez jutott így el; ám én folyamatosan vetíteném a hazai fürdovárosok (s melyik nem az?) mozijaiban - kopott kültelki kispiszkost képzeljenek el, olyat, amilyen ma már nincs is, mert ez méltó csak a filmben látható öreg kassai strandfürdohöz -, hogy megcsodálhassa mindenki, aki csöndesen, vizek partján szeretne eltunodni az élet bugyogásáról és az ido hullámverésérol. Mert látszatra dokumentumfilm ez a mozgóképes strandhistória, ám igazából filozófia és költészet, kész csoda, hogy a tömérdek gagyi között vászonra kerülhetett.
A kassai strandot Posová Kati nagyapja tervezte 1938-ban. Ha valaki nem tudná, annak elmondom, hogy Posová asszony a magyar film prágai nagykövete, Menzel, Chytilová és még sokak barátja. A filmbol megtudhatjuk, hogy a gyermekkorát o is kassai polgárként töltötte, miként Márai, akár találkozhattak is a nagypapa tervezte fürdoben, bár Márai figyelmét akkor (vélhetoen a város értelmiségijeinek találkahelyérol, a nyilvánosházból jött épp) nem a Kati-féle kislányok kötötték le, hanem az érettebb ifjú hölgyek, például Kerekes Péter nagyanyja és barátnoi. A nagymama háton úszott, amikor 1941-ben katonai repüloket pillantott meg az égbolton: Kassát bombázni jöttek. A nagyi ma már csak mellen bír úszni, ezért egy szépséges ifjú hölgyet kérnek meg, játszaná el a fiatal nagymamát, amint a hátán krallozik, s az égen feltunnek a repülok... Késobb, e bombázástól nem függetlenül, Posová Katit és a családját bevagonírozták, koncentrációs táborba vitték, ahonnan a mama nem tért vissza. Kerekes nagyi barátnoje nagy rajongója volt bizonyos Adolf Hitlernek; Hitler ott sétál az emlékezo öreg hölgyek között a fövenyen, fitt ember ma is, semmit sem öregedett, az emberek összesúgnak mögötte - "egy színészügynökségnél találtam", vallja be a képen fel-feltuno rendezo. Idos úr sörözget a strandbüfében, valaha övé volt a város sörgyára, aztán államosították, sokáig arról ábrándozott, ha visszakapja, feltölti sörrel a gyerekmedencét. Azt mondja, a születésekor mindenki kap egy medencét, teli piával, de senki nem tudja, mennyi van benne: ez csak akkor derül ki, amikor kifogy. Egy másik deres hajú férfi búvárklubot vezetett a strandon; amúgy szenvedélyes amatorfilmes, 1968 augusztus huszonegyedikén a kassai utcákon forgatott, mindössze harmincméternyi nyersanyaga volt, azt mind ellotte, a fekete-fehér képeken ijeszto gyorsasággal száguldó szovjet tankok és katonai teherautók láthatók, meg kassai polgárok, akik tehetetlen dühükben kovel dobálják az idegen jármuveket. Aztán golyó süvítését hallotta, éles ütést érzett, a fejébol vér folyt, "miért pont engem találtak el?", gondolta, mert világosan látta a helyzetét, azóta nem búvárkodik, szélesre nyit az arcáról a kép, kerekes tolókocsiban ül, abban gördül végig a medence partján. A búvárklub tagja volt két piknikus úr is, ok hajdan kis ablakon lesték meg a vetkozo lányokat, a medencében egyikojük lefröcskölte oket, a másik pedig gálánsan a védelmükre kelt, így ismerkedtek - megmutatják most is, a mai fiatal lányokkal, akikbol igen sok hever fürdoruhában vagy félmeztelenül a fövenyen. Gyönyöruek ma is a kassai lányok, miként gyönyöruek voltak a harmincas-negyvenes években készült amatorfelvételeken. Az akkori történeteket mai strandoló fiatalokkal játszatja el a mulatságosan csetlo-botló rendezo, s ez alkalmat nyújt eltunodni azon, vajon tovább élnek-e köztünk azok, akiket elsodort a medence partjáról a történelem, vajon nem ok folytatódnak-e a napozó fiatal fiúkban és lányokban.
A kisváros, az ország, Közép-Európa huszadik századi történelme idézodik meg Kassa strandfürdojében, emlékezésekkel, régi filmfölvételekkel, eljátszatott és spontán jelenetekkel, miközben azt is látjuk, miként alakul-formálódik az évek során ez a különös filozófiai dokufilm, amelynek készítoi még hisznek benne, hogy komoly mualkotás létrejöttéhez nem feltétlenül szakajtó pénz szükségeltetik, hanem mindenekelott ötlet, gondolat és játékos, szabad tehetség.
A forgatáskor - erre utal a cím - 66 szezont ért meg a kassai strandfürdo, mostanra remélhetoen jó egészségben megülte a hatvannyolcadikat is. "Az ember eloször a gyerekmedencében pancsikol - szól a filmvégi vidám-szomorú dalocska -, majd, ahogy no, nagyobb medencébe kerül. Aztán felnottként a legnagyobb-legmélyebb medencében úszkál. Kimegy egy sörért, s a büfébol a gyerekmedencébe tér vissza, tapicskolni az unokákkal. Gyorsan elszalad az ido. Szeretne fürdozni még, de rászólnak: záróra, kifelé!"
