Történelemóra
Krisztus után 117-ben járunk, amikor Róma birodalma talán a legnagyobb kiterjedésében regnált. A határok a Fekete-tengertől Egyiptomon át az Ibériai-félszigetig húzódtak. Északon Britannia szigetén volt a határ, melynek nyomai a mai napig láthatóak Angliában, azonban ez volt az egyik olyan pont, ahol koránt sem volt olyan biztos Róma katonai fölénye, mint mondjuk más, békésebb határszakaszokon. A kezdetben cölöpökből megépített véd művek még csak-csak ellent tudtak állni a lesből támadó barbár hordákkal szemben, de az ellátás Róma távolsága miatti szakadozottsága és a barátságtalan időjárás eredményeképpen ez volt a legrosszabb szolgálati hely egy római katona számára. (Kb. ugyanaz, mint a mi időnkben, a Varsói Szerződés végnapjaiban volt mondjuk Lenti.) Kemény világ volt az azokban a szandálos, tunikás, lebernyeges időkben, főleg, hogy az emberfia telis tele volt aggatva még mindenféle vaslemezekkel, meg kardokkal, pajzsokkal, és még a sötétből is a gonosz ellen sziszegett rá vérét szomjazva. Történt egyszer, hogy a rómaiak parancsnokai annyira megelégelték a kósza piktek gerillatámadásait, hogy egy légiót (a kilencediket) csatasorba rendeztek, és útnak indították, hogy rendet tegyen végre. A piktek, akiknek leszármazottai valószínűleg a mai skótok között élnek, azonban rajtaütöttek a rómaiakon és csúnya nagy vereséget mértek rájuk. Pontos ismereteink nincsenek a kilencedik légió valódi történetéről, csak annyit tudunk, hogy elindultak északnak és soha nem tértek vissza. A film az egyik római centúrió elképzelt története.

A rendező
A filmet a viszonylag fiatal, 1970-es születésű Neil Marshall rendezte, akiről e film szempontjából két fontos dolgot kell tudni: az egyik, hogy filmrendezői diplomamunkája egy zombifilm volt, a másik pedig, hogy gyerekkorát Newcastle mellett töltötte, ahol Hadrianus falának maradványai is húzódnak, így az ókori Róma britanniai ügyködése körüli regék és mondák is mélyen beleívódtak. Ez a két elrugaszkodási pont pompásan érhető tetten e filmben: egyrészt a csatajelenetek elképesztően véres megvalósításában, másrészt a római katonák és a pikt harcosok kellékeinek szinte már gibsoni mértékben pipi faxos részlethűségében. Marshallt amúgy a néző a jobb Barlang (Descent), illetve a gyengébb Végítélet (Doomsday) című horrorokból ismerheti, ami e film szempontjából is egy jó közelítést adhat, nagyjából mire számíthat.

Amikor a harc még tisztességes volt...
Sok beszélgetésben fel szokott merülni az az álláspont, hogy a háború akkor volt utoljára emberhez méltó (ha szabad ilyet mondani), amikor még test-test ellen folyt a harc. Nos, ez a film látványos cáfolata ennek, hiszen itt nyilvánvalóan látszik, ez is embertelen küzdelem. Főleg, ha egy eredendően horrorokra specializálódott rendező nyúl hozzá. Állítólag a forgatás alatt félúton elfogyott a berendelt művér mennyiség, annyit használtak, de tény: mainstream filmben ennyi végtaglevágást, lefejezést, torokelmetszést, baltával arcba vágást, karnyi dárdával gyomorba döfést, majd azt magunkon áttolva az ellenségbe továbbszúrását, szóval ennyi vérengzést még egészen biztosan nem láthattunk. A kilencedik légió mégsem a brutális erőszakban tobzódó képek öncélú vizuális orgiája, hanem inkább egy kivételesen véres történelmi akciófilm. Ami azért néhány lépcsőfokkal feljebb van a lépcsőn, és jelzi azt is, hogy Marshall nem ügyetlen rendező.

Tisztességes iparosmunka
ez a film is. Van lendülete, sodrása, hiszen egy akciófilmtől ezt várjuk, maguk az akciók pedig látványosak, véresek. Van hős, akiért szoríthatunk, Michael Fassbender jól is hozza azt, bár kell némi képzelőerő ahhoz, hogy bele tudjuk képzelni a brutális római katonát. Az érzelmes vonal viszont stimmel. A negatív karakter egy néma amazon, akit Olga Kurylenko formál meg olyan elszánt arckifejezéssel, hogy azt még a brikettfejű Grace Jones is megirigyelné (már, ha mond ez még valakinek valamit). Feltűnnek még kisebb-nagyobb szerepekben ismert figurák, mint Ulrich Thomsen, Dominic West, stb., azonban ez nem az a film, amelyikben színészi kvalitásaikat megvillanthatják. Viszont kitűnően ont vért, beleket és hasít le fejet, karokat mindegyikük. Ide most ez kell. Ezenkívül vannak hosszú futások, Gyűrűk ura-módra, völgyvidéken és hegygerincen át, némi romantika, valamint az obligát és explicit kardozós-nyilazós-dárdázós jelenetek, ügyesen összefűzve, hogy a végeredmény egy tisztességes, (viszonylagos hitelét tekintve) történelmi (sodró lendületű és véres) akciófilm legyen.

Kinek ajánljuk?
- Akinek a Gladiátorban túl sok volt a szöveg.
- Aki a hajdani nyilvános lefejezéseket is önként végignézné.
- Akit érdekel az ókori római hadviselés.

Kinek nem?
- Aki ragaszkodik az adott kor ok-okozati összefüggéseinek egzakt feltárásához.
- Akinek már a Vészhelyzet is túl véres volt.
- Akit nem érdekel, hogyan kaszabolták egymást régen az emberek.


7/10