A "láthatatlan" légiói filmjei – és a nóvum

Kétszeresen is hazatért az Oscar-díjas filmes: a skóciai születésű és neves magyar filmíró őssel rendelkező Kevin Macdonald az északi felföldön szőrén-szálán, sarustól és vértestől eltűnt római légióról mesél – részben helyben, jelentős adagban Magyarországon (magyar színészekkel és statisztériával) forgatott szandálfilmjében. Az elhíresült "láthatatlan" légióról nem első ízben készítettek filmet, történetük megragadta vagy inspirálta az Artúr királyt (Antoine Fuqua 2004-es kalandfilmje, Clive Owennel és Keira Knightley-val), Az utolsó légiót (Doug Lefler 2007-es római opusa Colin Firth-szel és Sir Ben Kingsley-vel) és A kilencedik légiót (Neil Marshall tavalyi munkája Michael Fassbenderrel és Olga Kurylenkóval). Macdonald újítása, hogy a legendát A sasban két ellenséges szereplő "monodrámájává" teszi, amiben a főhangsúlyt nem a romanizálatlan hordák és a civilizáció küzdelmére helyezi, hanem a becsületességre, a kölcsönös tiszteletre és az ebből fakadó "internacionalista" barátkozásra.

A történelmi szál

[img id=280600 instance=1 align=left img]Mint az elődjeit, Macdonaldet sem a szigorúan vett történelmi tények vezetik – ő Rosemary Sutcliff írónő The Eagle of the Ninth című kalandregénye alapján dolgozott –, dokumentumfilmes gyökerei (Oscarját is a One Day in September című dokumentumfilmjéért kapta 2000-ben) ellenére a legendában a hősiest és az emberit, ha úgy tetszik: az általánost keresi, nem a (kiábrándító) valóságot. Merthogy a történettudomány jelen állása szerint a helyzet az egyébként az ominózus kilencedik légióval, hogy Kr. e. (i. e.) 65-ben alapították, katonái előbb Hispániában és Galliában tanították móresre a (római) civilizálatlan népségeket, majd Kr. u. (i. sz.) 43-ban részt vettek Claudius császár britanniai expedíciójában. A szigetországban maradva rendfenntartó erőként funkcionáltak, mígnem egy 61-es brit lázadás során alaposan megtizedelődtek, és 117 körül el is tűntek a krónikákból. Ez szolgált táptalajul annak a közhiedelemnek, hogy a piktek – egy vad kelta törzs – áldozatául estek. Giovanni Brizzi kortárs, az ókorral foglalatoskodó hadtörténész viszont azt állítja (egy sírlelettel bizonyítva), hogy a légiót a kis-ázsiai Cappadociában a pártusok csalták tőrbe 161-ben. Más történészek még egyszerűbb megoldását találták a mintegy ötezer katona felszívódásának: a légiót átvezényelték a Rajna-völgybe, ahol aztán a beolvasztották őket a helyőrségekbe, és a korábbinál jóval hétköznapibb feladatokat kapva enyésztek el a történelem homályában.

A magyar szál

Míg A sas históriai háttere finoman fogalmazva is képlékeny, a film magyar vonatkozásai eléggé konkrétek. A dokumentumfilmes indulású Macdonald (játékfilmes rendezései: Az utolsó skót király, A dolgok állása) Glasgow-ban született, nagyapja, Emeric Pressburger ellenben még Miskolcon Pressburger Imre (József) néven (Macdonald a 2009-es miskolci CineFesten tiszteletét is tette a borsodi megyeszékhelyen). Pressburger az angol film olyan meghatározó alakja, mint Korda Sándor. Az Oscar-díjas forgatókönyvíró (49. szélességi fok), rendezőként és producerként szintúgy jeleskedett, legjelentősebb munkáit (Piros cipők, Hoffmann meséi stb.) rendezőtársával, Michael Powell-lel forgatta, akivel 1943-ban közös produkciós céget is alapított. Macdonald első (dokumentum-) filmjét neves őséről készítette (testvérével, Andrew-val közösen, aki utóbb több Danny Boyle-film producere lett), The Making of an Englishman címmel.

Macdonald elsősorban nem az óhaza iránti elkötelezettségből, hanem praktikussági okokból – érintetlen helyszínek, olcsó és minőségi magyar szakmai háttér és statisztéria – forgatta jelentős részben Magyarországon A sast. A dombos-erdős Budai-hegység jól beillett római kori Britanniának, a film elejei helyőrséget Nagykovácsi közelében emelték, a főhős nagybátyja pedig egy Velencei-tavi villában tölti öregnapjait (a felföldi szcénákat muszáj volt az eredeti skót vidéken rögzíteni). A római katonák soraiban a szemfüles néző több hazai színészt is felfedezhet – Gőz Istvánt mint centuriót, Bicskey Lukácsot mint druidát, Faragó Andrást mint gladiátorkapitányt, Laklóth Aladárt, mint a főhős apját –, és stílszerűen: légiónyi honfitársunk öltött római maskarát.

A cselekményszál

Macdonald "kilencedik légió-verziójában" az időszámításunk szerinti (Kr. u.) 140-ben, a római birodalom britanniai határvidékén járunk. Marcus Aquila (Channing Tatum) azért vállalt katonai parancsnoki szolgálatot a vad provinciában, hogy visszaállítsa apja, Flavius Aquila megtépázott renoméját, aki húsz évvel korábban, a kilencedik légió vezéreként eltűnt egy hadjárat során. Az apával együtt nyoma veszett a hadsereg jelképének számító aranyozott sasnak is. Hadrianus császár dühében egy falat építtetett a terület köré, ez az építmény lett a római birodalom északi vége, egyben az ismert világ (a római civilizáció) határa. Marcus az embereiért felelős vezetővé akar válni, a helyőrsége elleni kelta támadás során tanúsított bátorságáért ki is tüntetik, ám az épp itt szerzett sérülései miatt egyúttal le is szerelik. Kénytelen nagybátyja, Aquila (Donald Sutherland) villájában lábadozni. Nemes lelkűségétől és igazságérzetétől vezérelve megkímélteti egy ifjú őslakos – briton – rabszolga életét egy gladiátorküzdelem során, mire rokona megvásárolja neki a fiút. Esca (Jamie Bell) mindent gyűlöl, aminek köze van a római birodalomhoz (érthető, apja, anyja és testvérei odavesztek a hódítók elleni csatákban), ám esküt tesz, hogy hűen szolgálja Marcust, aki megóvta az életét. S miután a gazdája tudomására jut, hogy a sast egy szilaj északi törzs őrzi, úr és szolga elindul Hadrianus falán túlra. Kaledónia sziklás fennsíkjai rengeteg veszélyt tartogatnak, Marcus a területet jól ismerő rabszolgájára hagyatkozik. Amikor egy Guern nevű (Mark Strong) egykori római katonával és túlélővel találkoznak, Marcus ráébred, apjának titokzatos eltűnése kapcsolódhat útitársának személyéhez – és hűségéhez. Minden akkor dől el, amikor kettejüknek szembe kell szállnia a félelmetes ("festett-ember-") törzs félelmetes hercegével (Tahar Rahim).

Bell kell, de Tatum...

Macdonald ügyesen lavíroz a gyaníthatóan visszafogott büdzsé engedte nagyobb szabású mészárlások adagolásával, egyet a film elejére, egyet a végére helyez. A filmidő zömét az ellenségekből barátokká váló fiúk jellemfejlődésének szenteli, csak míg Bell ezt, mint színész meg is tudja oldani, Tatum marad a szép-izomzatú, tetszetős plakátfiú statikus szerepében. A karizma nem azt jelenti, hogy valakinek van kar izma – és mi kérünk elnézést –, hanem, hogy a forgatókönyvi üresjáratokat (abból sajnos akad elég) kisugárzásával és tehetségével megtölti. Bell erre képes, Tatum viszont nem. Egy szerencsésebb főszereplő-választással a rendező mindennek elejét vehette volna. Tatum kardozni tud, ám az előadásában a barátság, család, a hit és a tisztesség tompa fegyver. A becsület ennél többet ér.

Kinek ajánljuk?
- Aki a sokadik szandálfilmre is kíváncsi.
- Aki az embert nézi a katonában.
- Rómaiaknak.

Kinek nem?
- A Gyűrűk Ura grandiózus csatáihoz szokottaknak.
- Aki egy újabb Gladiátorra számít.
- Keltáknak.

5/10